jövőre inkább nem lesz karácsony

…tavaly azon a sokat emlegetett szentestén nagyon jól indult a nap és volt egy- ma már átértékelt, de akkor- nagyon jónak számított délutánom addig a telefonhívásig, amikor anyu hangja helyett a szomszédja hangja közölte a visszafordíthatatlant. Soha nem felejtem el, ahogy Apával megdöbbenve ülünk a kocsiban és egyikünk sem látja a folytatást. Kegyetlen napok , hetek és hónapok következtek. Döntéseket kellett hozni, olyan dolgokkal kellett szembe néznem, olyan feladatokat elvégeznem, amelyek elől szívesen kibújtam az évek alatt.

Ebben az évben rengeteg volt a feladat és nem maradt olyan hely az életünkben, ahová elvonulhattunk volna. Apám magunkhoz vétele elvágott minket a jogunktól a nyugodt életre. A viselkedésével lassan öli meg bennünk a lelket. Minden nap megerőszakoljuk magunkat, hogy ne legyünk tiszteletlenek vele, mint amilyen ő velük. A munkahely elvárásai vagy a változások, a minden területen megfelelni akarás okozta stresszt otthon sem lehetett kipihenni… lassan vagy gyorsan, de eltelt ez az év. Mindenki elfáradt, csak a papa nem, a papa az nem tudja abbahagyni az elégedetlenkedést a sorsa miatt. Bennem a bűntudat nő Apában a feszültség.

Az idei évben is , mint az utóbbiakban is sok jelet, utalást kaptam a Belső Hangon továbbításával a nem is tudom már honnan, hogy mi vár ránk, mire kellene odafigyelni. Például novemberben, amikor megkaptam a beosztást, feltűnt, hogy az 5 nap pihenő karácsonyra van tervezve, amivel jött egy olyan gondolat- és még nevettem is kínomban egyet rajta-, hogy ha valami baj lesz, legalább nem kell megint fizetetlenre mennem, mert megoldom az 5 napban. Aztán mentek tovább a napok és a december egyre több feszültséget hozott a házba. Apának az év vége, az egyetem, a munkahely, az itthoni dolgok túl nagy terhet tettek a vállára, és még itt voltam én is, az egyre több faszságon aggódó, őt ezzel állandóan idegesítő asszony, aki már -már kínozta a hülyeségeivel. Amikor kezdett minden nyugalmassá válni, felmerült bennem, hogy nehogy Apa most meg összeomoljon, hogy hirtelen minden , illetve a papán kívül minden kezd a helyére kerülni. Aztán ez a gondolat is elsuhant a novemberi mellé a polcra…

A szenteste napja tök jól sikerült. Reggel a nagy dógozásban egyetlen Kolléganőmmel ittunk egy kiváló cappuccinót és kaptam egy finom muffint az OMV kúton, aztán Apa eljött velem az utolsó kanyaromra és együtt mentünk haza, ahol a Kisnagylányom főzte a kiváló ebédet és jöttek a Nagykisfiam a Kismenyemmel és együtt ettük megint- mint tavaly – a karácsonyi ebédet. Tényleg minden jó volt… mint tavaly és nem halt meg senki ezen az éjjelen. Gondoltam is, hogy na, akkor nem lesz a karácsonyból rémálom idén, és mert nem kell 25-én senkihez menni végre egy olyan karácsony, ami a pihenésről fog szólni…

25… első ünnep. Délelőtt döglés… Apa dél után nem sokkal megrakta a tányérját a tegnapi maradékkal, de nem evett sokat. 16 óra magasságábann jelzi, hogy szarul van, fáj a gyomra. Mivel mi “epés” és jól tartott család vagyunk, gondoltuk, hogy sok volt a kaja, és görcsöl a gyomra… ejnye-bejnye na. Karácsonyi gyomorrontást diagnosztizáltunk, aztán jólvan. Quamatel, No-spa, Iberogast , Dipakrin, …. nem szűnik. Nem tud feküdni, sehogy sem jó… kisugárzik… felmerül bennem, nem ám valami más baj van, de miért is lenne . ( és ilyenkor hol van az a polc amire a jeleket pakoltam? ) múlik az idő, enyhül a tünet, de nem szűnik… akkor újra leltározunk egyet a kisugárzás irányain, és megjelenik a ” a fogaim is fájnak már” kijelentés…
Bár délután óta többször megkérdezem, hogy bemenjünk az ügyetletre? Egyikünk sem erőszakos ez ügyben, mert biztos kibasznak minket, hogy ne zabáljunk ha nem bírjuk… A fogfájás másodszori említése nagyon zavart, így gugliztam egyet mert nagyon ki akartam zárni amit sejtettem, hogy itt valami nagyon nem oké.
Már 22 óra volt mire bementünk az ügyeletre, kéne egy EKG, hogy kizárjuk amit nem akarunk tudomásul venni… Apa vezet, én meg figyelem, nehogy rosszul legyen. Amikor mondja, hogy menjünk az ő kocsijával, mondja is BH, hogy ne… menjünk az enyémmel, de nem hallgatok rá. Most sem.

Az ügyeleten csend.. Csengetünk, kijön egy mentős hölgy, kicsit indulatos, de Apa mondja neki, hogy kéne egy EKG ( gondolom hogy szeretik mikor már googleképzett a beteg) mert neki nem szűnik a fájdalom a karjában. Telnek a percek, kijön a doki. A régi háziorvosom volt az ügyeletes, lehet, hogy azért húztuk mi az időt tudat alatt, hogy olyan orvos legyen, aki nem dob ki minket első körben… Ő nem olyan, Ő alapos, Ő most egy angyal volt.
Apa bement én nem, tök süket már a bal fülem, de amikor egy olyan hangot hallottam, ami egy zacskó széttépése volt, tudtam, hogy nagy a baj. Mert az infúziós szerelék zacskótépésenek hangja nem változott a 30 év alatt mióta elhajottam az egészségügyi pálya elől a busszal. Beálltam az üvegajtó mögé és vártam, hogy mikor jelenik meg a kék villogó az ajtó előtt, mert akkor az apáért jön 😦

Sok perc múlva jött a mentő. Az orvos akkor jött ki és jól lebaszott, hogy miért nem jöttünk azonnal. Merthogy a csapból is ez folyik, hogy mik az infarktus jelei. Igen, csak több volt a jel az epegörcsre , mivel a Nagykislányt tavaly épp egy jó marék epekőre eltávolítása miatt műtötték decemberben és végigküzdöttünk együtt sok éjszakát pontosan azokkal a tünetekkel ami Apának volt, egy kivétellel a fogba sugárzó fájdalommal. De a bűntudat már akkor jó mélyen belém lett ültetve.
Sok sok percig vártunk arra, hogy Pécs jelezze tudja -e fogadni Apát és meg tudják-e katéterezni még az éjjel… Amikor megkapták a jelet az indulásra, a mentőbe rakták és elvitték. December 26-án nulla óra után nem sokkal…
Én hívtam a Fiamékat, hogy jöjjenek be Apa kocsiáért, mert én most nem tudok vezetni. Megsemmisültem…

Itthon csak ültem a kezemben a telefonnal és nem tudtam semmire gondolni. Vártam az időt, hogy felhívjam a kórházat, hogy mondjanak valamit, de fél három körül Apa telefonjáról érkező hívás végén szerencsére Apa hangja közölte, hogy túl van a beavatkozáson, egy lábon hordott és egy épp zajló infarktuson, három elzáródott eret kellett felszabadítani és sztentet beültetni. Reggel mehetünk 9 után.
Mentünk. Igen megható, elgondolkodtató, tanulságokkal teli ez az újabb , szerencsére nem tragédiába fulladó “karácsony”.

Apa és a Gyerekeim szemszögéből nem tudok nyilatkozni, hogy kinek milyen tanulsággal szolgált megélni ezt a helyzetet. Az biztos, hogy mint Anyu távozása, mind pedig ez a helyzet még erősebb köteléket kovácsolt közöttünk, pedig nem volt a kötelékkel semmi baj, viszont én nagyon megéltem a családom érzéseit és mélyen meghatott ahogy ők éreznek.
Apám megrendült egy fél napra. Mára már múlik belőle ez a rendülés, viszont engem már nem tud bántani. Nem érdemli meg sem ő sem más, sem ember sem munkahely, hogy valaki a viselkedése miatt, az elvárásai miatt bedrótozva egy monitorhoz kötve, infúziózva, ágytálba vagy háphápba vizelésre legyen kényszerítve, mert stresszel, mert megfelelni vágyik, mert elismerésre vágyik…
Ez az egyik oldal… a másik oldal az önrész… a dohányzás, a sok kaja, az édességek, a pihenés hiánya , a tudatosság hiánya , az, hogy saját magunkat hergeljük az apósunk önzőségével vagy a feleségünk hülye dumájával az bizony saját döntés. A saját rész egy ilyen helyzetben több mint 75% a többi meg a hajlam.. Apáékánál örökletes, talán mikor valakit eltolnak az Átjáró kapuja előtt ezen is elgondolkodik és mindenki más is, akinek van annyi “esze”, hogy más hibáiból tanul.

Én most nagyon megtörtem. Minden porcikámmal a nyugalmat vágytam , pedig a Belső Hang nagyon mondta, hogy nekem nyugalmam csak por formában lesz, ne erőltessem ezt szót. Amikor meghallottam, hogy most közel egy hónapig egyedül leszek, eluralkodott rajtam az önsajnálat és az önzőség, ami miatt mélységesen szégyellem magam és bizony ennek súlyos ára lesz. Inkább egy hónap magány mint egy életen át egy fát locsolni egy síron, nem is értem hogy lehetett, hogy előbukott belőlem ez a keserűség.
Apa most gyógyul és átértékeli az életét. Nem tudom, hogy én mint stresszfaktor benne leszek-e a következőbe, de már nem is érdekel csak az, hogy a családomról valaki vegye már le az átkot, és ha én lennék bárminek is az oka, akkor vigyenek el engem, bár igazság szerint nincs nagyobb büntetése a Sorsnak mint azokat szenvedni vagy betegnek látni akiket szeretünk. Igy maradnom kell, mert nem bánthatom őket azzal, hogy azt éljék át miattam amit most én.

Vajon én mikor tanulom meg végre, hogy a JELEK azért vannak, hogy segítsenek felkészülni a feladatra, mert kikerülni nem lehet a bajt, de meg lehet tanulni megerősödni az érkezéséig.

A verset köszönöm Brittaanyum!

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

( a facebookos hozzászólások azért vannak kikapcsolva, mert nem tudok reagálni rájuk csend ül rajtam, rajta vagyunk az ügyön, hogy Apa meggyógyuljon és újra teljes életet élhessen úgy ahogy neki a legjobb)