Hogy lettem digitális állampolgár…

…nem nagyon izgatott ez az opció, mivel lusta voltam aktiváltatni az E személyim így csak személyes megjelenés után lehettem volna szájbertagja a Digiverzumnak.

Engem viszont két dologtól ráz a hideg, az egyik a bárminemű ügyintézés, a másik meg a telefonálás. ( Itt jegyezném meg, keresem azt a kedves és kevésbé kényszermosolygós pszichiáterem, aki ad arról papírt, hogy pszichés okokból nem veszek fel telefont. Ez alól egyedül a cégem azon vezető vagy fölém rendelt illetve munkatársi jogviszonyban lévő egyedei kivételek, akik tisztességes kommunikációra képesek az alatt és mellettvalóikkal szemben. Mivel emberi sorsunk maximálisan érdekorientált, és mert nem vagyok őrült, tudom hogy mely hívásokban van érdekem, a többi viszont frusztrál..ennyi)😆

Hogy mégis DigiTücsiMücsi lettem annak az az oka, hogy bazi balfasz vagyok és egyszer Budapestre , ma meg dolgozni mentem el az irataim nélkül. 🙃

A budapesti pillanat elég tanulságos és mélyen elgondolkodtató volt, hogy ki milyen szinten kezeli a problémát, és valójában mi a probléma. Első körben elcsesztem, mert megosztottam az aggodalmam Apával, midőn leszállva a troliról a jól megérdemelt koffeinmentes – igen! mert nem az a kibaszott szívdobogás hiányzik, hanem, hogy együtt üljünk egy kávéillatos rezgésben…- kávénkat megigyuk a Jászain a Mekiben, hogy nincs meg a kártyatartóm. 

Apa relatív higgadtan, de mégis rosszul reagálta a helyzetet. Mert mit tudok tenni? Ha kiesett a zsebemből, akkor kiesett…de lehet benne sem volt.  Jól elcseszte a pillanatot és megállította az időt ez a bejelentésem.

Rá is jöttem, hogy nem az a probléma, hogy minden kártya benne figyel, hanem Én… -jó, hogy a Fiam otthon volt és hogy közel lakik ( igen, papucsos otthonka távolságban, mégsem járok át. Nincs otthonkám ..🤟) és megtalálta a kijelölt helyen.

Kávé lett, meg tanulság…Mivel elég dagadt vagyok és olyan szűk a farmerem, mint egy jó visszérharisnya, abból semmi nem esik ki,mert mozdulni sem tud… egyszerűen hallgatni kell, ha bajom van, és nem leszek probléma. Lesz kávé, meg jó hangulat, max belül esz a rossebb, hogy mi van ha…

Erre ma reggel megyek be a szolgálati helyre, hogy iszom egy kávét , viszem a kis fahéjas tejem, nyúlok a zsebembe, nincs kártya..nincs lové …

Jó dühös lettem, a családot immár nem avattam be, nem bírja már el a lelkem a lecseszést, a kioktatást, a degradáló stílust. Lehetséges, hogy megunták a fájdalmam, lehet bármi, hogy miért nem lehet engem elfogadni a fasz döntéseimmel, vagy a hülye vágyaimmal, hogy tartoztak valahová, nem kell segíteni, megoldom vagy elengedem.

Sejtettem, hogy kiesett a vállfára fektetett nadrágból.  De azt megfogadtam, ha hazamegyek és ott lesz, akkor megyek vissza a Kormányablakba és megcsináltatom azt a szart, mert egy dolog biztos nálam van, akkor is ha nem használom arra amire eredetileg teremtették, a mobil ..

Így bevonultam, kb 7,5 perc alatt kész és innentől a kártyák zárolva a szekrényben. Nem kell ..nem hagyom el…ha a mobilt hagyom el, semmihez sem férnek hozzá nélkülem..így akkor ez rendben.

Ja hogy akkor most ki fog használni a Rendszer? Mert eddig nem azt tették amit akartak ugye? Itt jelzem a kioktatásra készülőknek, hogy ha majd ültetik be a mikrochipet, én leszek az ELSÖ! És akkor telefon sem kell 😉

Ja..igen… A csendet tanulom. Hogy fogjam be. Mert olyan lesz a holnap, amiben én már csak statiszta leszek.  De sosem hittem volna, hogy nem fog fájni, ha társszereplő helyett csak egy probléma leszek ..nem az én problémám…fájjon másnak.