uh, hát kezdem érteni a lényegem

Szerintem nincs ember a Földön, aki képes lesz átérezni a mostani posztom mondanivalójának nagyságát, mert annyira személyemre vonatkozó. De ennek ellenére mégis itt hagyom, hátha valakinek segít.

Aki régóta követi a szófosásaim, a külső-belső harcaim, a folyamatos kínlódásom a világban elfoglalandó helyem miatt, azt tudja, hogy kemény és kimerítő értelmetlennek látszó harc ez.

Közel 20 éve komolyan próbálom megérteni, hogy mi változott meg bennem akkor, amikor a spirituális utat választottam, de azóta egy belső “lélek-ego” harc az életem.
Kijelenthetem, hogy hatalmas út van mögöttem, hatalmas tudás és megélésanyag van a birtokomban, mégis komoly elakadásom van az emberi kapcsolatokban, legfőképp a közeli kapcsolatokban, mert megszületésem óta egy olyan elvárástömeg nehezedett rám, amivel nem tudatam megküzdeni.

Az utóbbi évben nőtt a nyomás, és ez a nyomás olyan kimerültséget hozott, ami már kezd veszélyt jelenteni az életemre.

A bennem lévő feszültség két dologból tevődik össze:

1. a teljes káosz az emberekkel való kapcsolódásban, avagy teljesen mindegy ki mit vár tőlem, ha nem értek egyet az elvárással, nem teszem, de bennem marad a “bűnös vagyok” tudata, hogy nem vagyok képes az lenni akiknek mások akarnak hinni.

2. nem a saját életem élem, hanem mindenki másét…

Az utóbbi napokban megtapasztaltam valami “újat”. A hallgatás művészetét.
Ugyanis ha akarattal ha nem, itthon felhívták rá a figyelmem, hogy hülyeségeket beszélek, kérdezek. Ezen jól megsértődtem, pedig a többnézőpontúságomnak és annak a képességemnek köszönhetően, hogy képes vagyok önmagam kívülről semleges érzelmi szintről figyelni , nagyon is jól tudom, hogy elég hülye és fárasztó egó dumát vagyok képes nyomni, nem szándékosan, de nagyon is annak tűnően bántok a szavaimmal másokat, főleg azokat akiket szeretek.
Ez kicsit hajaz a “figyelemhiányos kisgyerek” rosszalkodására, hogy minden faszságot elkövetek, az sem baj ha bántanak majd érte, de addig sem a tévét bámulják vagy ráznak le, míg kiosztanak a hülyeségemért.

Ma volt egy tiszta pillanata az agyamnak, amikor több majdnem elkezdett okosságot sikerült visszafojtanom, és elkezdtem érteni hogy a hallgatás bölcsessége jótékony hatással van az emberi kapcsolataimra.

Van 50 évnyi és 200 előző életinek hitt tapasztalatom, de nem az én dolgom kiválasztani, hogy kire zúdítsam ezt átokként, hanem a SORS a kezembe adta az írás készségét, és itt fogok hagyni mindent, ami eszembe jut, és ha valakinek pont erre lesz szüksége, úgyis valami úton- módon elé fogja tolni az Univerzum, de semmiképp nem lesz a kéretlen jótanácsok és tukmált megélések között.

Most hogyan tovább?

Hallgatok…
-nem nem azt jelenti, hogy nem írok blogot vagy nem válaszolok ha kérdeznek. Ez azt jelenti, hogy akkor beszélek, ha kérdeznek. Oda adom magam ahol kérik, és nem tukmálom ott, ahol nincs rá igény. Nem kell megsértődnöm azon, hogy az én rezgésem nem mindenhol kívánatos. Azt is tudomásul kell venni, hogy MINDENKINEK meg kell másznia a megtapasztalás Mount Everestjét! Hiába minden jószándékú tanács, ha a valakinek buknia kell, akkor fog… Ha valaki kéri a tanácsot vagy kéri a nézőpontot, ami másik embernek másmilyen lehet, akkor viszont azt tiszta szívből , lélekből és elméből a rendelkezésére kell bocsátani. A
Az egy dolog, hogy van aki azt hiszi mindent tud, legyen hite szerint…

A saját életem kell élnem.
Most elkedztem megtapasztani, hogy amúgy az mit is jelent.
Például a saját éltem a buszozás… vagy a saját éltem a Szent Margit látogatása, vagy autókázás az autópályán céltalan, vagy ülni a Balaton parton, vagy tyúkokat etetni vagy papírpohárból lattét inni, blogot írni vagy beszélgetni azokkal akik szeretik a társaságom, képet tenni a napomba, vagy zenét hallgatni és énekelni a fürdőkádban… A saját éltem utazni és utazni és utazni és finom kaját enni és szeretni a családom, a barátaim.

De nem a saját éltem mások élete, mások vágyai, mások küzdelme… Az nem az enyém… abban csak annyira vehetek részt, amennyire mások megosztják velem önszántukból. De állandóan mások dolgán aggódni, mások dolgát megoldani kéretlen, mások kénye kedve szerint önmagam szembeköpni vagy megszakítani, na az nem az én életem… nem is fogom többé- legalábbis nagyon figyelni fogok rá- másokét élni a sajátom helyett.

Most nagyon hálás vagyok…
Megint…
Köszönöm! Bár elég sok sértődés és önsajnálaton, mások bántásán és veszteség árán jutottam el ehhez a felismeréshez. (is).