Reggel még kitart a Tél, de délután már csiripel ezerrel a Tavasz ❤️
Tavaly igen nehezen jött az enyhülés kegyetlen napokat éltünk, s bár kegyetlen most is, de nem annyira intenzív már a szavak okozta pofon ereje. Igazából nincs is ereje. Fájdalom nincs bennem, szeretetet meg már csak nyomokban tartalmazok.
Feladtam már, nem harcolok senkivel. Elfogadok és örülök ha van aki gondol rám. Nincs igényem a csoportos jelenlétekre, arra főként nincs, hogy bárkinek ugródeszkája vagy katalizátora legyek. Már nem okoz örömöt a létra szerep. Tök jó így azon pár emberke társaságában akik elfogadták ezt az én furcsa mindig jobban szűkölőnek látszó ám egyre szabadabb világom.🤗
Bár nem hittem, hogy lesz idén Tavasz, napok óta hangos rigóének kelti a megmaradt fák között a Napot! Már láttam sok citromsárga pillangót, és ma tiszteletét tette az idei első katicabogár is, így ha hiszem, ha nem hivatalosan is beköszöntött a Tavasz.

Újra és újra ismétlem ugyanazt, nagyon hálás vagyok azért az útért amit megtettem, a szabadságomért,ami egyre nagyobb méreteket ölt bennem, a.lassan kiteljesedő elfogadásért, amivel szépen útjára engedem azokat a vágyaim, amik megvalósításához egyedül kevés vagyok.
Ez volt legnehezebb.Elengedni mindent.😘
4 hozzászólás a(z) “Reggel még kitart a Tél…de” bejegyzéshez
❤️❤️❤️
KedvelésKedvelik 1 személy
❤️❤️❤️
KedvelésKedvelik 1 személy
Örülök veled, Tücsi ha ez a mostani helyzete a lelkednek neked jó és megnyugvással jár. 😊🤗
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen, nem jó, de jobb,mint küzdeni… Tudod míg Te egyedül vagy magányos én a családomban vagyok az .. nem tudom melyik jobb/rosszabb , de mindkettőnknek tanulnia kell önmagával boldognak lenni. Ezt érzem.
KedvelésKedvelik 1 személy