Hallgatásra kényszerítve

Rengeteg mondanivalóm, megélésem van, de energiám az kevés az írásra.  Van ami még érik bennem.

Nagy felismerés számomra, hogy mi az egyetlen probléma az életemben.
Mert talán minden belső konfliktus gyökere innen indul.

Lehetséges, hogy mérleg mivoltomból fakad,
de én megbénulok attól, hogy nem lehet kimondani az igazságot, az én igazságom!

Hosszú évek alatt megtanultam, hogy ahány gondolkodó, érző lélek a Mindenségben,
annyi nézőpont és annyi igazság van, ez nem jelenti azt,
hogy egyik igazabb a másiknál és azt sem, hogy az egyik fontosabb lehetne a másiknál.

Én itt arról az igazságról beszélek, amit az adott ember átél és nem arról amit annak KELLene érezni, nem egy fikció, nem egy másik igazság ferdítése.
Az átélésünk minősége nyilván a saját megélési szintünk határozza meg, mindenki másképp él meg egy helyzetet , pont ezért nem is lehetne összehasonlítani a helyzet okozta “tramuát” legyen az bármilyen minőségű.

Nagyon jó példa az, hogy én az idők folyamán egy önmagamban vesztett hitű emberré lettem alakítva. Nem önbizalomhiányos vagyok, hanem hitevesztett. Köszönöm ezt a családomnak, akik nem vették a fáradságot, hogy elfogadják a nézőpontjaim, vagy azt hogy másképp kommunikálom ezt a világot.

Azt nem tudom, hogy miért fontos, hogy mások tudják azt, hogy én mit érzek, azt sem tudom, hogy miért kellene megosztani ezt másokkal, de azt igen, hogy belül lassan felőröl…

Az utóbbi időben (években) egy többször ereztem magam tehetetlenek. Főleg a munkahelyen. És nincs kinek elmondani. Mert azt az igazságot amivel másokat kellemetlen helyzetbe lehet hozni azt üldözik. De attól még ott van. Attól még megbénít. És én ettől lettem befelé forduló és magányos.

Amikor olyan emberek vesznek körül, akiknek az igazsága nem mindig valósághű, hanem fikció, amikor olyan emberek vesznek körül, akik igazsága nem rezeg össze az enyémmel nem azért van konfliktus bennem, mert más a nézőpontjunk, hanem azért, mert az ő nézőpontjuk agresszív az enyémhez képest és erőszakkal próbálják másokra erőltetni.

Akárhogy is, érdekes módon a valóságot látókat mindig minden korban üldözték azok, akik érdekében áll folyamatosan elnyomni bennünk az igazság napvilágra hozatalának vágyát.

Személyes vonatkozásban annyit, hogy az én soknézőpontú vagyok, de tisztán látok és érzékelem az emberek valóságát. Eddig érdekelt, hogy ki milyen, ma már nem. Elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák, de távol maradok azoktól, akik nem veszik a fáradságot ugyanígy tenni felém.