…a minap, midőn a kecskekifutó körül fanyelű sarlómmal éppen a füvet sarlóztam kedves kecskéim állandó rágcsáló kedvének kielégítése céljából, hallom ám, hogy valahol pattog a kerítés bontó kedv ellen felszerelt villanypásztor, ami annyit tesz, hogy valahol rövidre zárja az áramkört, ami nem jó.
Látom ám, hogy az egyik vezetéken egy előzőleg bedobott növény akadt fent és attól pattog. Gondoltam egy nagyot, és fizikai tanulmányaimra támaszkodva, +miszerint a fa nem vezeti az áramot- átnyúlván a kerítésen, a.sarlóval szépen leemeltem a növényt a vezetékről… Illetve ez volt a terv. Ugyanis hogy hozzáértem a fém sarló hegyével a növényhez, akkor b@szott rajtam a pásztor, hogy csak úgy repült a sarló kifelé a kezemből, ugrottam akkorát hátra, szerintem még a káromkodást előtt körbenéztem, hogy látta-e valaki ezt a mutatványt, majd kisebb lelkiismeretfurdalással küzdöttem a kecskék miatt, mert a pásztor telepítése után a Lajost jó sokszor megütötte, amikor az megszokásból meg akarta rágcsálni a vezetéket. Itt jegyzem meg, hogy a Lujzát egyszer sem. A nőknek ( rajtam kívül) több esze van. Látta a Lajost többször elesni ebben a kerítés elleni harcban.🤣
Hát komolyan mondom így még nem b@szott meg senki, de elkövetkező életem során ezt az élményt már ha lehet kihagynám. 😬😬😬

8 hozzászólás a(z) “Szexuális élmény” bejegyzéshez
Ez kemény ! Bevallom kicsit nevettem is, bocsánatot kérek ! Vigyázz magadra Tücsim ! ❤️🥰
KedvelésKedvelik 1 személy
Vicces,de hosszú idő óta én is most nevettem először…mert vicces volt. Akkor is ha kicsit ütősen vicces 🤣🫢
KedvelésKedvelik 1 személy
Előzőleg jót nevettem, de bele gondolvàn nem egy mindennapi eset lehetett!
Vigyázz nagyon magadra!
Sokkal szebb napot kívánok!
KedvelésKedvelik 1 személy
Az volt a cél, hogy nevessünk. Én is nevettem🫢🤣 … Mert vicces volna ezt visszanézni..🤣 de a film kedvéért sem .. ❤️
KedvelésKedvelik 2 ember
😂😂😂😂 (szinteláttammagamelőtt)
KedvelésKedvelik 1 személy
Hát… Lett volna biztosan nézettsége a mutatványnak..😅
KedvelésKedvelés
Én ezen a kis filmbejátszáson nevetek nagyon, pedig nem kéne, de nem tudok komoly maradni…az a fej…:D (Ha nem lenne nagy bajom belőle, egy ilyen eset után magamon is röhögnék.)
KedvelésKedvelik 1 személy
Én is nevettem … Főleg azon,hogy belül éreztem végig,hogy ez nem túl jó ötlet..🤣
KedvelésKedvelés