Talán a legfontosabb

… talán a legfontosabb, hogy teljesen tisztán látom önmagam és már nem hazudok nekem sem arról, ami vagyok, a képességeimről, a készségeimről, a határaimról…

Tegnap adtam egy pofont az önértékelésemnek, még nem tudom, hogy ez a rossz érzés, ami bennem van most, milyen irányba fog mozdítani. Jelenleg emésztem a tegnapi nap megéléseit, az életemben hozott döntéseket, aztán megfigyelő pozícióba helyezkedem és figyelem merre indulok az adott mostban tovább.

Nem lehet politizálni, főleg nem “céges” ( már itt kezdeném, hogy ugyan már..milyen “cég-ez?” de nem szólhatok semmit, mert rájöttem, hogy én még mindig ugyanannál a cégnél dolgozom ahová 29 éve felvettek, mert most döbbentem rá, hogy akárki akármit is mond a vezetésre, és akármilyen is olykor egy-egy eljárás, igyekeznek kiállni mellettünk a régi cégünk határain belül ..hiába akarja a nagy mamut bekebelezni a kiselefántokat..sosem fogja…) témában, főleg nem a lézernagyúr vicckategóriás döntéseiben, de egy ilyen innen vegyünk el, hogy ott több legyen akció keretén belül én tegnap a Balaton partjától nem is olyan messze töltöttem pár értékes órát, kicsit imádkozva, hogy ne pont én legyek aki rásegít egy vonatra, hogy a kedves utasok az autópályán araszolva egy tömött buszban eljussanak Kelenföldre…

Amikor hívtak hogy van-e kedvem menni vonatot pótolni Siófokra, ( nem kötelező) nem a kedvem miatt mondtam igent ( és mielőtt a pénzéhes nyálcsorgatók kitalálják, hogy a pénz miatt, jelzem, hogy én itt sosem a pénzért dolgoztam, hanem mert 4 évvel ezelőttig ez volt a minden számomra, a szolgáltatás/szolgálat, az adok, kapok.. az utasaim mint második család) hanem mert ehhez vagyok szokva, hogy ha szólnak, hogy menni kell, akkor menni kell ( és még csak azért sem, mert jó akarok lenni valakinek a szemében, mert nincs senki itt akinek számítanék én mint szabálykövető, akivel nem jó együtt dolgozni, mert nem lázad együtt, nem csal együtt, nem szivatható és nem megvezethető , plusz nem vegyül, nem kiszámítható és nem kollegális- szerintük)
Annak ellenére mondtam igent, hogy nagyon kívül esik ez a komfortzónámon hogy idegen viszonylaton mozogjak, attól meg végképp égek állt a hajam, hogy Pestre menjek busszal csúcsidőben. Biztosan megoldom, ha kell, megoldottam már sokmindent, és mindig van aki segítőkész, ha az ember normálisan kér segítséget. Soha a közel 30 év alatt engem nem bántott, nem nevetett ki senki, és volt számtalan olyan helyzet, ahol magam is meglepődtem azon, hogy milyen flottul tudok teljesíteni nyomás alatt.
Bár tegnap nem jutottunk sorra a vonat támogatási projektben és amúgy egy nagyon jó csapatban találtam magam, ahol eszembe nem volt külön vonulni mint amúgy teszem a saját kollégáim között, meghallgattam pár életsztorit, lelki támogatást nyújtó tyúkanyó voltam, mikor hazaindultunk a kollégával, akivel mentünk, nem örömöt éreztem, hanem mélységesen szégyelltem magam azért, amiért végig stresszeltem a napot, attól tartva, ha új helyzetbe kerülök nem tudom megoldani és nevetség tárgyává tesznek a világ előtt az emberek, mert ez a divat.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy én az éltemben mindenhol ezt érzem.
Hogy nem vagyok jó.
És rájöttem, hogy azért csökkentem az emberek számát magam körül, mert már nem is akarok az lenni. És rájöttem, hogy mivel engem az utasaimon kívül, senki nem ismert el semmilyen területén az életnek és megtanultam, hogy valószínüleg nem vagyok jó, és aki nem jó, az előbb utóbb nem is akar már az lenni, nincs miért.
És ha nem kell jónak lenni, nem kellenek emberek sem a közelembe.
Minek.

Borzasztó rosszul érzem most magam .
Pedig semmi rosszat nem tettem és örülnöm kellene.
Nem önsajnálkozom, mielőtt annak tűnne.
Sírok..
Mert fáj ez a felismerés.
Nem tudom, hogy hogyan tovább.
Amit tudok, hogy továbbra is hálás vagyok, hogy legalább megpróbálom megtalálni a kiutat ebből az útvesztőből. Azt volna jó tudni, hogy én építettem vagy csak belesétáltam.
Mert nem mindegy. Ha én hoztam létre, akkor le kell bontani, ha csak beletévedtem, akkor meg kell találni a kiutat…
Hálás vagyok, hogy ki akarok jutni ebből a helyzetből.

Van valami más is.
Ha Te tudod, hogy “buta vagy” akkor ezt hogy dolgozod fel?
Én tudom, hogy egész életemben igyekeztem távol maradni a kötelező tudástól, mert nem érdekelt. Tehát én tisztában vagyok vele, hogy én “buta” vagyok. Azonban ez a “butaság” nem tudatosult időben, tehát vállaltam munkát, ahol nem vették észre, hogy nem vagyok elég “okos” hozzá, mert ezek szerint jól titkoltam, mellesleg az akkori főnökeim igyekeztek is “lebutítani” például fix vonalakra, mert amúgy is “hülye vagyok” ahhoz, hogy kiengedjek a városból. Ha valaki 25 éven át azt hallja, hogy hülye hozzá, belekényelmesedik a helyzetébe és el is hiszi, hogy nem tudja megoldani, ha 10 kilométerrel arrébb kell mennie…
Belegondolsz abba, amikor valakinek azt, mondod, hogy : ” Te ehhez hülye vagy” akkor épp tönkreteszed az életét?

Ha visszatekintek az iskolai tanulmányaimra, csodálkozom, hogy még életben vagyok, de ha arra nézek, ahol embereknek kellett segíteni, hogy mennyi mindent meg tudtam tenni a 30 év alatt, hogy másoknak egy kicsit jobb legyen, akkor régen diplomás lehetnék az ÉLET egyetemén és nem kellene most rosszul éreznem magam azokért az érzésekért, amik most bennem kavarognak és épp tönkre teszik mindazt a szépet ami eddig olyan kedves és reményt adó volt nekem velem kapcsolatban.

Végül oda jutottam, hogy nem kell sajnálnom a fogyatékkal élő gyereket gondozó barátaim, mert én is az vagyok, csak én a bennem élő fogyatékossal próbálok valamit kezdeni a nap 24 órájában…

( hiába voltam ott Siófokon, nem láttam a Balatont 😦 )

Soulleaderdemon

, , , , , ,
, , ,

11 hozzászólás a(z) “Talán a legfontosabb” bejegyzéshez

  1. Szívemből szóltàl, pont így érzek én is!

    Te, akinek ekkora szókincse van, nem nevezheted magadat “butà-ak”!!

    Nagy ölelés !

    ❤️❤️❤️

    Kedvelik 4 ember

    Válasz

      • “…aki soha nem tanult…” – Hmm…

        …ha arra gondolok, mennyi lélekkel hozott össze jó sorsunk…

        …ha felidézem a hajnalokba nyúló beszélgetéseket…

        …ha összegzem azt a bő 15 földi évet, melyben útjaink újra együtt futottak…

        …akkor valóban azt kell mondanom: semmit sem tanultunk. Semmi olyant, amit könyvekből, vagy valaki elmondása alapján kell(ene, vagy kellett volna) megtanulni.

        Ehelyett számtalanszor rohantunk falnak, vagy sodródtunk ki ezen az úton, mert bizony millió alkalommal gyorsultunk fel olyan sebességre, ahol a becsapódás végzetes is lehetett… Volna.

        De mindig volt egy szalagkorlát, ami megóvott a zuhanástól. Sokszor mi magunk voltunk azok egymásnak, vagy önmagunknak. Való igaz, nem tanultunk… Mi meg-éltünk.

        …és ez TÖBBET ÉR minden könyvből bemagolt tudásnál.

        Kedvelik 4 ember

      • Valahogy tudtam (éreztem) hogy ezt fogod írni. Ma bent voltam egy kiskereskedésben,hogy az állatkáinknak elemózsiát vegyek, és a Hölgy aki ott a tulaj, hasonlóan “tiszta” fényű lélek,mint mi ( ez most részére kicsit lehet nagyképű kijelentés,de valahol így lehet) és valami más téma kapcsán de a lényeg talán ugyanez, én osztottam neki át észt arról ( szóval jó tükör volt) hogy nekünk baj van az értékrendünkkel. Mert abban a hitben nevelték a generációnkat, hogy a tudás= papír róla…. Közben a tudásnak,annak a tudásnak ami számunkra értékes,nincs iskolája. Csak az élet. A belső utazások és igen, a hajnalig tartó beszélgetés, a sok energia, a rengeteg csoda amit együtt vagy egy időben éltünk meg. Igazad van.
        Gond van a nézőpontommal, és gond van azzal is, hogy nem válogattam meg kellőképpen,hogy kikkel osztom meg mindazt amit megtapasztaltam. Talán lehetne az ember már kicsit “büszkébb” annál, mint hogy hagyja hogy mások sárba tapossák mindezt a csodát amiért annyiszor átégette magát a Poklon 🤔

        Kedvelik 5 ember

      • Annyira jó szokinccsel rendelkezel, bár csak 1 fikarcnyit tudnék én is ennyire összetetten gondolkodni, beszélni!

        Értem mi sem szavadat, és Te egy óriasi csoda vagy azt ugye tudod?

        Mert aki ilyen bőségesen tudja a gondolatait formálni, az egy égi Àldàs, és egy nagy-nagy csoda ezen a Föld nevű bolygón, ahol hozzád hasonló emberekre lenne szükség!!!

        Àldott 🌞-ot!

        ❤️❤️❤️

        Kedvelik 2 ember

      • Annak idején kiállási
        időkben a buszon rengeteg spirituális jellegű könyvet olvastam, valószínűleg onnan van a “szókincs”. De mivel ha visszaolvasom az írásaim véletlenül, nem ismerem őket fel. Volt olyan időszak amikor azt hittem, hogy én csak leírom, de amit leírom, azt valaki más ( egy másik világból) diktálja. Szóval érdekes dolog ez az írás.
        Az élet kényszerített arra,hogy csavarva írjam a gondolatokat, mert ha minden egyértelmű, rögtön valaki megtámad. ( Pl a.ceges dolgok abszolút virágnyelven íródtak, mégis megfigyelték a dolgaim egy ideig .)🤣🤣🤣 Remélem tanultak belőle… ha érettek egyáltalán.🙃

        Kedvelik 5 ember

  3. “mert én is az vagyok, csak én a bennem élő fogyatékossal próbálok valamit kezdeni a nap 24 órájában…”
    Hát ezzel én is így vagyok. 😀 Bár nem 24 óra, hanem csak annyi, amíg másokhoz kell alkalmazkodni.
    Nem hogy vezetni nem fogok soha, de gyalog is mindig úgy érzem, hogy másoknak van valami plusz érzékszervük arra, hogy kikerüljék egymást. (Össze-vissza rohangáló gyerekeknél sem értem, miért nem ütköznek össze?)
    Volt egy rollerem 5 évesen, aztán egyszer csak nem volt. Nem is nagyon érdekelt, hogy eltűnt. Sokkal később mondott valami olyasmit anyám, hogy “csak mentél, mint a meszes, nem néztél se istent, se embert, mindenkinek félre kellett ugrani a járdán”. 😀

    Kedvelik 3 ember

    Válasz

  4. Engedd meg, kérlek, hogy kifejtsem a véleményem erről. Lehet, hogy picit bántó lesz, de nem annak szánom, csupán nem teljesen értek egyet veled.

    Ismerek több olyan személyt, akik egyetemen tanulnak/tanultak, “okosak” papíron, de gondot okoz nekik egy villanykörte kicserélése vagy egy zuhany átállítása esőztetősre. És ismerek olyat is, aki az iskolában szinte végig bukdácsolt, de ha az életről kérdezed, nagyon bölcs dolgokat tud mondani. Kérlek, ne keverd a “magolást” a “tapasztalattal”. Nem az az okos, aki meg tudja tanulni egy könyv tartalmát, sokkal inkább az számít annak, aki megtanult élni és gondolkodni. Ez alapján pedig te igenis okosnak számítasz.

    A másik dolog: a stressz. Nyomás alatt jobban teljesítesz, de rosszul érezted magad azért, mert stresszeltél. Miért? Ne haragudj, de jogod van ismeretlen területen stresszelni, nem kell mindenhez úgy hozzáállni, hogy “úgyis kirázom a kisujjamból”. Nem, nem fogod, mert ismeretlen. Jogod van pozitív és negatív érzésekhez is, és eszedbe ne jusson senkitől – még magadtól – sem bocsánatot kérni azért, mert azt érzed, amit. Inkább mondd azt, hogy “stresszeltem, de megoldottam”, és az ilyen esetek jussanak az eszedbe akkor is, amikor legközelebb stresszes helyzetbe kerülsz. Ne szégyeld magad, hanem legyél büszke, amiért sikerült egy akadályt legyőznöd.

    Bocsánat, ha túlzottan elragadtattam magam, de sokszor olvasom vagy hallom másoktól is, hogy szégyellenek egy adott érzést, pedig ezek formálnak minket. Ilyen érzések nélkül egyikünk sem tapasztalt volna semmit az élete során, és nem tudnánk fejlődni.

    Ne haragudj, ha megbántottalak.

    Mea

    Kedvelik 1 személy

    Válasz

    • Ó…mivel annyira még nem ismerjük egymást, csak egy “jó tanács” hozzám. Én minden észrevételt és nézőpontot örömmel fogadok! Kevés barátom van, de talán mind kimondja amit gondol, egy van aki még mindig bocsánatot kér ha megbántott volna ,de nem szabad így érezni.
      Ha megbántódik valaki egy nézőponttól vagy bölcs, segítő szándéktól az az ő baja.

      Amúgy igazad van.
      Ebben is. És abban is az lesz, ha felfedezed a visszatérő motívumokban az önsajnálatot vagy a szándékos kishitűséget. Nagyon kell a tükör, és kell a külső nézőpont, mert azok segítenek jobban megismerni azokat a zugokat belül, amiket szándékosan nem óhajtok kitakarítani ♥️

      Kedvelés

      Válasz

Hozzászólás a(z) Bagoly45 bejegyzéshez Kilépés a válaszból