Új fejezet

Tegnap a Nagylányom sikeres államvizsgát tett szociálpedagógiából, bár már fél esztendeje dolgozik, úgymond már önálló jövedelemmel rendelkező felnőtt nő, mégis az egyetemi évek vége és a záróvizsga volt az az általam kért idő a Földön maradásra, amit négy évvel ezelőtt egy mélységesen elkeseredett és depressziós időszakomban kértem a Teremtéstől.

Tegnap óta furcsán könnyűnek érzem magam, és belém hasított az érzés, hogy eddig a pillanatig akartam élni, hogy végig mellette bandukolhassak, hogy attól függetlenül ott legyek ha szüksége van rám, hogy már felnőtt.

Visszatekintek. Sokat változtunk mindannyian. Egy dolog nem változott. Az egység, a csapat, az, hogy mi összetartozunk.

Tegnapig kértem akkor haladékot. Máig fájdalmat érzek abból az időszakból, amikor semmi más nem motivált, csak hogy vége legyen az iskoláknak és elmehessek erről a Földről. Most viszont azon gondolkodom, vajon apám azért van itt, hogy még valakinek szüksége legyen rám? Talán még mindig úgy érzem, hogy fontos, hogy kívülről jöjjön a visszacsatolás arra, hogy okkal vagyok itt?

Az utolsó másfél évben teljesen átalakultam. Nem gondolok már arra, hogy mennem kell a Földről, már nem igénylem, hogy bárki számára első vagy fontos legyek. A sok kedves felszínes ismerettség helyett fontosabb lett az a pár ismerős,  akivel kapcsolatban vagyok szavakkal, vagy szavak nélkül.

Megváltoztam. Büszke vagyok magamra, hogy képes vagyok változni, hogy képes vagyok kiállni azért a karakterért, aki kedves nekem. Büszke vagyok arra, hogy nem tudott megtörni az élet, hogy bármikor képes vagyok felállni és tovább menni az úton, mert semmi más cél nincs csak ennyi. Menni tovább és az lenni, akinek a legjobban érzem magam.

Most új fejezet kezdődik. Már nincs szükség rám a szó szoros értelmében, már nem nyom annak a súlya, hogy ha ma elhagyom a bolygót,akkor úgy megyek el, hogy nem fejeztem be a feladatom.  Mivel vállaltam, hogy családot alapítok, vállaltam hogy addig nem hagyom magára a fiókáim, míg nem tudják fenntartani magukat. A szerződésem lejárt és mivel elég bölcs lettem, újat nem kötök.

Most új fejezet indul, egy tiszta lap, amin nincsenek kiszínezendő sablonok előre rajzolt feladatok. Ez a fejezet olyan,mintha a lapja a tengerparti homok lenne, s amit ma odarajzolunk, azt elmossák a hullámok és újra újra tiszta a lap és írhatunk rá, rajzolhatunk rá bármit ami kedves nekünk, nem határoz meg többet, mint az adott pillanatot.

Még van egy vállalásom, egy komoly és lelkileg elég megterhelő feladat. De ez a feladat már nem köt a Földre. Most van itt az ideje, hogy megtudjam ki vagyok és megéljem ennek a karakternek az összes lehetőségét és csodáját.

/ lehet önmaga számára az első az ember addig is, míg gyermeket terelget az úton, de nekem minden látszat és a “hülye buszozásod” ellenére amíg apám annyiszor a szememre vetett mindig a család volt az első. Most szeretnék én lenni az első, ha már én soha senkinek nem voltam az./

             Én vagyok az új fejezet…

Soulleaderdemon

, ,

18 hozzászólás a(z) “Új fejezet” bejegyzéshez

  1. Tücsi!

    Egy újabb szuper íràs, és gondolatok!

    Neked itt kell lenned, egy hihetetlen érzékes egyénis vagy!!

    ❤️❤️❤️

    Nagy gratula Lànykàdnak!

    Egy biztos egy új út àll előtte, a legjobbakat kívànom neki, és neked is!

    💕

    Kedvelik 1 személy

    Válasz

      • Jajj! Azok a buktatók és bukkanók! Mikor minden simán megy és épp élvezném, akkor jön egy… aztán még egy. Lassan örülni se mer az ember, mert már várja mikor jön a hupli az úton. Node próbálni kell! 🙂

        Kedvelik 1 személy

      • Amikor elértem oda, amit a fejezet végének éreztem, akkor volt bennem egy kis “nyugalom” amit nem éreztem az utóbbi 22 évben.
        Akkor egy óvatlan pillantban feltettem a kérdést, hogy mi lesz vajon – apu folyamatos leépülése mellett, ami úgymond mindennapos gyomorideg, már már fel sem tűnik, hogy ott van- ami újra kifacsarja belőlem a könnyedséget? És meg is jött…igaz nem tehetek semmit, de még mindig aggódom a szeretteim miatt, pedig mindenkinek végig kell járnia az utat.
        Jó lenne ha néha nem lennének érzéseim… de tudom, ha elérek oda, hogy nem lesznek, az már nem az élet a Földön..

        Kedvelik 1 személy

    • Igyekszem.
      Volna egy kérdésem Hozzád:
      Voltál olyan helyzetben, amikor a gyerekeidnek úgymond problémái akadtak (a saját életükben) ?
      Mit tehetsz? Kell-e beavatkozni? Vagy hagyni kell őket megoldani a dolgaikat?

      Kedvelés

      Válasz

Hozzászólás a(z) Hava bejegyzéshez Kilépés a válaszból