Illat utazás

Hónapok óta az ILLATMÁNIA oldalon szerzem be a füstölőimet, vannak kedvenc darabjaim, nem is kevés, amikből “zároltam” egy dobozban egy-egy darabot az utókor számára, majd elfüsölik őket, ha elhagytam a dimenziót, legalább kicsit érezhetik azt, az illatok szárnyán szállva, “mije” voltam én ennek a világnak.
De nem kimondottan a reklám a célja ennek az írásnak, hanem ez a füstölő, ami szintén fennakadt a lelkem illatrostáján, amikor keresgétem az illatkulcsokat a másik világokhoz.

Ennek a füstölőnek “dohos temlom” illata van.
Sosem szerettem a templomokat, mindig is rázott a hideg, ha beléptem, mintha valami bűnös lélek lennék, vagy mint vámpír, akit megérint a felkelő Nap első sugara.
De ez az illat más. Amikor először meggyújtottam éreztem, hogy emlékeznem kell…
De nem tudom mire.. csak azt, hogy sötét, dohos, fehér falak, beszűrődő fény, hideg.
Aztán hirtelen elvágyódtam a Margit szigetre, ahol a Szent Mihály kápolna kőfalai rejtik azt az egyszerű kis templombelsőt, amit már kétszer sikerült megélni, és érezni valamit, amit templom még sosem adott. Látni azt a hippi kinézetű vándort, aki a legutóbbi ilyen látogatás alkalmával a harmadik sorban ücsörgött a merev fapadon és elgondolkodva nézte az oltárt, s talán hozzá is eljött Szent Margit, vagy maga Mihály, hogy levegyék válláról az évek rápakolta súlyos terheket, legalább addig, mig újra erőt gyűjt, míg megpihen.

Biztos vagyok benne, hogy okkal került hozzám ez az illat, amikor ezzel gyógyítom a lelkem, én is ott ülök a kápolna egyik üres padjában és hagyom, hogy kicsit levegyék a vállamról, a magam rápokolta, olykor feleslegesen cipelt értelmetlen terheket.