Manifesztálunk, illetve manifesztálnánk, de mi a baj?

Nem igaz, hogy csak mostanában lenne divatos a manifesztáció felé fordítani a figyelmünket, úgy érzem, hogy az önképző spirituálisok, sokszor találkoznak vele,
én is többször találkoztam a fogalommal és többször is nekiugrottam tudatosan a gyakorlatoknak, de mégis valami megakadályozza bennem, hogy ez a fajta ‘tudatos teremtés’ gyakorlattá váljon. Vagy mégsem?

Röviden az AI megfogalmazásában, miről is van szó?

A manifesztáció egy olyan gondolkodási és vizualizációs technika, melynek lényege, hogy tudatosan koncentrálunk egy vágyott célra vagy eredményre, hogy az a valóságban is megvalósuljon. Ez azt jelenti, hogy a gondolataink és érzelmeink energiáját arra használjuk, hogy “megteremtsük” a vágyott valóságot, és a cél elérését a mentális képzeletünkön keresztül előkészítsük.

A manifesztáció folyamata általában a következő lépésekből áll:
1. Célkitűzés: Határozd meg pontosan, mit szeretnél elérni.
2. Vizualizáció: Képzeld el a célodat részletesen, mintha már megvalósult volna. Érezd az örömöt, a boldogságot, a megkönnyebbülést, mintha valóban ott lennél.
3. Érzelmi kapcsolódás: Érezd azokat az érzelmeket, amelyeket a cél elérésekor éreznél. Ez az érzelmi energia a manifestáció hajtóereje.
4. Cselekvés: Bár a manifesztáció főként a gondolatokra és érzelmekre fókuszál, a cselekvés is fontos a cél eléréséhez. A manifesztáció segíthet abban, hogy felismerd a szükséges lépéseket, és motivált legyél a megvalósításukra.
5. Türelem és kitartás: A manifesztáció nem varázslat, időbe telhet, amíg a vágyott eredmény megvalósul. Fontos a türelem és a kitartás, és a célba vetett hit. A manifesztáció elmélete szerint a gondolatoknak teremtő erejük van, és a tudatos gondolkodás és érzelmi energia segítségével befolyásolhatjuk a valóságunkat.

Tegnap feldobott Youtube egy megosztást ebben a témában, én még főzés közben meghallgattam párat, mert kíváncsi voltam miben egyforma a “tanítás” a több nézőpontból.
Valójában mindegyik önjelölt tanító ugyanazt az utat mutatja meg a maga módján, hogy a manifesztáció nem más, mint érzelmi energiával turbózott gondolatokkal való valóság teremtése, egy vágyott állapotot rögzítése és azt táplálása annak ” a fizikai világban való alakot öltésének pillanatáig” abban az esetben, ha az ember képes arra a fokú tudatosságra, ahol nem öli meg rögtön a vágyát a most valóságnak úgymond a vágyott állapotától való eltérése miatt. – ezt most jól megbonyolítottam.

Mondok egy példát. Nekem úgymond semmi esélyem nem volt első női autóbuszvezetőként felvételt nyerni az akkori Gemenc Volánhoz, mert nem voltak női gépkocsiveztők, és mert a hátuk közepére nem kívántak, de én három éven keresztül rendíthetetlenül vágytam ezt, és láttam magam vezetni a buszt, és jelenidejűként kommunikáltam arról, hogy én ezt teszem. Valami csoda folytán a végtelen sok ellenállás ellenére mégis az lettem, olyan erővel tolt bele és tartott meg benne az “univerzum” ami csodával határos. A mai napig azt mondom, hogy amin végig mentem az első 10 évben, a csodával volt határos.
De így lett házikóm, a vágyaim szerint történtek a dolgok, mert mindent megéltem magamban, mindenbe ott volt az a túlcsordult érzelem, a vágy, hogy én mit szeretnék és az nekem a mindent.
Amit ilyen módon “teremtettem” az minden a mai napig elválaszthatatlan tőlem.

Azonban azt kell mondjam, hogy nem csak a pozitív érzelem manifesztál, hanem a negatív is. A félelmek is teremtenek, pont olyan jól, mint a vágyak. Mert az “Univerzumban” nincs “jó” vagy “rossz”…
Energia van. sok vagy kevés, célirányos , tudatossággal turbózott vagy mások tudatosságával, vagy a közös tudat tudatosságával , a ” PROGRAM” tudatosságával irányított energia… ami relatív, hogy melyik “én tudatnak” jó vagy rossz.

A képlet egyszerű:
(Gondolat megszorozva a gondolatot szinten tartó tudatossággal) megszorozva ( +/- töltésű energiával szorzott érzelmi töltéssel ) egyenesen arányosan nő a megvalósulással és fordítottan arányos a megvalósulás idejével.

Avagy minél nagyobb a szorzat, annál rövidebb az idő a gondolat /vágy születése és a megvalósulás között.

Igaz az is, hogy a valóságunkat a felsőbb én(ek) manifesztálják.
A tanultak alapján. A kevésbé tudatos ( és/vagy alacsonyabb tudatszinteken leledzők) emberek élete a szintükön zajlik. fogalmuk sincs róla, hogy lehetne másképp is és elképzelni sem tudják, hogy milyen lehetőségeik vannak.
A magasabb, ébredezőbb tudatú emberek már kezdik felismerni, hogy apró dolgokat tudatosan teremtettek maguk köré és innen haladunk felfelé, minél nagyobb a tudatosság, annál több az esély arra, hogy olyan dolgokat teremtsünk magunk köré, ami minket szolgál és csak eszközei legyünk mások teremtésének.

Volt egy elég rossz példa az egyik videóban, ahol egy megcsalt asszony vágyta vissza hűtlen férjét. Ez alapból elég ostoba teremtés, és bennem felmerül a kérdés, hogy mennyire etikus olyan dolgokat teremteni, amiben valaki más szabadságát korlátozzuk vagy döntéseiben befolyásoljuk?
Avagy felmerül a kérdés, hogy vajon a nagy “minden és mindenki” egy elvében,
szabad-e olyan “mágiát” alkalmazni, amiben az erőnk, tudatosságunk nagysága miatt
beleírunk mások történetébe, vagy ez egyszerűen elkerülhetetlen, hogy ha magunk számára “teremtünk” akkor azt másoktól fogjuk elvenni, vagy valóban végtelen lenne az Univerzum kamrája és bármennyit magunknak tudhatunk belőle, ha képesek vagyunk kinyitni annak ajtaját?

És van még itt valami.
Én nagyon jól teremtettem az álmaim egy ideig, aztán először eltűntek az álmaim,
eltűntek a vágyaim, majd megfertőződtem a realizmussal, mindez egy időben, akkortájt történt, amikor kezdett bennem ébredezni a kíváncsiság arról, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk, mi a célja – ha van- velünk az Univerzumnak.
Azzal, hogy realista lettem és túlérzékeny mások világával kapcsolatban,
azzal, hogy mások “jóérzése” fontosabb lett a saját vágyaimál, elvesztettem az érzelmeim a saját világom teremtése irányába és teljesen megzavarodtam. Elvesztettem az álmaim és a megteremtésük képességét és szolga lettem mindenki számára, aki felismeri bennem az alázatot. A kérdés az, hogy egy jól teremtő ember veszélyes lenne a Programra?
Hiszen minél tudatosabb, nem csak jobban teremt, hanem többet lát, több összefüggést él meg. Vajon szándékosan lettem elvakítva és lebutítva?
És ha igen, akkor van -e lehetőségem újra álmondni, újra látni, hogy milyen életet vágyom, újra megélni azt amit akarok és újra hinni, hogy már most minden olyan.

Túl nagy utat tettem meg ahhoz, hogy mindent amiért megdolgoztam elveszítsek!
Újra teremteni akarom a csodám, mert az én csodám már senkitől nem kér semmit, még csak jelenlétet sem, ha nem vágyik rá(m), ha nem kíváncsi a világomra. Már senkit nem akarok megváltoztani vagy megkérni arra, hogy támogasson vagy szeressen, sőt elfogadnia sem kell. Én már egyedül is képes vagyok arra, hogy elmenjek a hídig…

Akarom, hogy nyugalomban éljek.. bármi áron….
Nyugalomban élek…
Élek!