… kontroll…

Tegnap kihúztam az Lótuszvirág Pagoda aktuális tarot paklijávól – a Mucha Tarotból– a Halál lapot és soha nem éreztem ennyire magaménak , mint most.


Tegnap megosztottam egy posztot, amit lehet nem kellett volna, mert elég rossz rezgésű, nem is tudom kívülről milyennek, talán egy önsajnálkozó, a szenvedésében örömét lelő embernek látszom, közben pedig egy igen komoly belső “harcot” folytatok bizonyos állandóan visszatérő gondolatokkal, amelyeket valami oknál fogva folyamatosan én magam generálhatok annak ellenére, hogy többször nekifutottam ennek a fajta “nézőpontnak” a törlésének, amivel szerintem több évtizede keserítem az életem.

Ha tanultam volna pszichológiát, biztosan megtalálnám azt a “betegséget”- mert a pszichológiának mindenre van – aminek a tünetei között szerepel az a kép, hogy a páciens kiemel egy pillanatot a jelenből, ( talán nem is )szándékosan olyat, aminek lehet akár pozitív akár negatív töltése, és nyilván a negatívumot helyezi bele, majd ezt kivetíti a nem létező jövőbe és ettől aztán jól bepánikol. Ez az egyik.
A másik “probléma” viszont hozott, édesanyám az ő édesanyjától kapta, a világ “legszekírozósabb” nagymamájától, akiben annyi érzelem nem volt, mint egy fadarabban..ez pedig a mások hibáztatása a saját nyomorunk ( rossz – nem megfelelő- nézőpontjaink, érzéseink, vágyaink miatt” például a “még a hajam is miattad hullott ki LÁTOOOD?! ”
A “miattad” csodája, a ” miattad ” szar minden, te vagy a hibás, te vagy aki miatt nekem szar, te vagy a leghülyébb, a leglustább, a leg leg leg – és itt csak a negatívumok sora- majd a “tönkre tetted az életem azzal, hogy megszülettél” hintés a tetejére…
Ez bennem annyit módosult, hogy én soha nem másokat hibáztattam, hanem mindig magam. Pedig nem mondom, hogy jobb azok élete, akik másokat okolnak a szar életük miatt, de könnyebb valamennyivel, mert legalább nem magukat ostorozzák folyamatosan, hanem a környezetüket nyírják ki.
( ebben a környezet kinyírásban amúgy én is jó vagyok, az önostorozásommal is ki tudom belőlük írtani az utolsó csepp érzelmet is… bakker..és most azon röhögök, (de tényleg), hogy ez pont így van, és ha bárki is olvasna a Családból most bőszen bólogatna és mondaná is, nézd mán, hát jól tudja, de akkor miért csinálja? – és igen.. miért csinálom?

Ez egy “program” és ez nem rólam szól,
és én nagyon büszke voltam arra mindig, hogy én nem sérültem attól a sok veréstől,
meg “azistenbasszonmegezéstől” mert mindig is szartam rá, hogy mit beszélnek a szüleim, de a gyerekeim születése valahogy meglocsolta ezeket az elvetett magokat és a felnőttek világa, ahol nem csak mézes volt a mázas, hanem a kaksival is megkent sikeresen szárba szökkentette bennem ezt azt a tudatot, hogy bármit is teszek az szar és sosem fog senki sem szeretni..és ez a mag most fordult termőre.. ezt kell gyökerestől kiírtani, de ahhoz tudnom kell, hogy ki akarok lenni, milyen legyen a növény, aminek a magja a helyére kerül.

Nos… mivel engem egy dolog tartott életben az utóbbi 20 évben, mégpedig az , hogy ha önként távozom ebből a dimenzióból, vissza kell ide jöjjek és én mint a Vörös Oroszlán hatszoros olvasója és minden sorát megélője megbolondulok attól a tudattól, hogy megint óvódába kell majd járjak, amit utáltam vagy a buzi közoktatásba, amit minden sejtemmel utálok most is – hacsak nem születek valami olyan törzsbe, ahol nincs iskola, csak még több szabály, amit szintén utálok, mert én szabad vagyok és a felszabadulás ígéretével voltam hajlandó ide visszaszületni, kurvára össze kell szednem magam, és kimásznom ebből a gödörből, amit itt a kis tábori ásómmal mélyítgetek, ráadásul úgy, hogy a fejemre lapátolom a földet.

Még több tudatosság kell…
Minden látszat ellenére kurva sokat fejlődtem már. De tényleg.
Már rég nem lennék itt a Földön, ha nem így lenne, és tényleg sok dologban már ki tudok állni magamért, de még mindig van egy pont, ahol elveszítem a kontrollt és összeomlik a rendszer és csak egy ilyen “fos” poszt után, minta tegnapi ébredek fel és látom át tisztán, hogy mi történik éppen bennem.

Had osszak meg egy posztot, egy általam nagyon tisztelt Hölgy posztját, >>> A ragaszkodásról <<<ami nekem most hirtelen fényt gyújtott a földes fejemben. Tény, hogy mindenkinek mást mond egy írás, másra hívja fel a figyelmet, számomra elég sok fénynyalábot próbált a sötét zugokba juttatni.
Ezek a fénynyalábok, felismerések egy egy fokok a létrán, amin újra van lehetőségem kimászni a gödörből.
Azért az jó, hogy én már nem esem úgy bele egy általam nem tudatosan ásott gödörbe, hogy ne lenne nálam az eszköz, a kapcsolat, amin keresztül mindig a megfelelő ember, vagy “entitás” jelentkezik, hogy az általa hozott “megértés” segítségével kimászhassak a gödreimből.
Már nem mondom, hogy nem akarok több ilyenbe beleesni.. Inkább azt mondom, hogy ideje az áldást és a gyógyulást magamnak kérnem.. mert eddig sosem gondoltam rám.
És igen, szeretnem kell(ene) magam..


27 hozzászólás a(z) “… kontroll…” bejegyzéshez

      • Itt vagyok és támogatlak !Remélem egy jó kávé amit majd mi ketten együtt fogyasztunk egy jót nevetünk mindenen és nem virtuálisan 🥰❤️

        Kedvelik 2 ember

      • Biztosan megvan annak a kávénak az ideje, még a helyét meg kell találnom, bár én a Szigeten érzem magam “otthon”, de oda paaprpírpohárban szoktam vinni a kávét, hogy elfogyasszam a füstölő illatában, ami olyankor beteríti a szigetet 😀 😀 😀 Aztán ki tudja, számtalan hely van, ahol előfordulhatunk egyszer.. csak fel kell szabadulnom a rabságaimból . ❤

        Kedvelik 2 ember

  1. Mas opció nem létezik!

    A 💩-t már tudjuk milyen, már csak a jó vár rànk!

    Egyik legfontosabb az egészség megmaradjon! Testileg-lelkileg, mentàlisan!

    Csodás ☀️-ot!

    Kedvelik 1 személy

  2. Minden nap egy csoda, rajtunk àll, hogy döntünk milyen legyen!

    Ne engedd elrontani soha, semmikor!

    Bár ilyen egyszerű lehetne!

    Bízzunk a legjobbakba!

    Kedvelik 3 ember

    • Nem,

      Nagyon nem egyszerű!

      Az élet kib…ott nehéz!

      De lásd, sokszor elég ha elolvasom soraidat! 🤗

      Ès bármikor fel lehet állni!

      De amikor csuszunk-maszunk, sokszor nem is tudom èn is hogy jövök rendbe!?

      Fel nem adhatjuk

      SOHA!!😘

      Kedvelik 3 ember

  3. Tudod, azt írtad, jó a stílusom. Ezt én is el tudom mondani a te szövegeid stílusáról. Szerintem annyi érték van tebenned is, amiket bár tipikusan te nem is látsz, mint akárkiben! Tehát jó volna, ha friss szemmel néznél minden nap magadra, és elkezdenéd írni a listát, miben is vagy jó. Pl. így kezdd:

    Jó a szövegeim stílusa. Meg tudom fogalmazni a gondolataimat úgy, hogy az mások számára is érthető, és még élvezhető is, ahogy leírom ezeket.

    Így mindjárt könnyebb lesz tisztelned, szeretned önmagad. Sok sikert az úton! Remélem, te is hamarosan eljutsz oda, hogy kimondd: Nem vagyok zöldség!

    Kedvelik 3 ember

  4. “Ez bennem annyit módosult, hogy én soha nem másokat hibáztattam, hanem mindig magam.” Igazából ez az a rossz program, amit ezek a szörnyszülöttek beléd kódoltak. Ez a másik véglet. Miközben minden tele van kölcsönhatásokkal, és elég ritka a tiszta 100%-os egyedüli felelősség. Ugyanakkor az ilyen nyomorult, sittre való gyermekbántalmazók is mutogathatnának vissza egészen az ősemberig, de valahol meg kell állítani a folyamatot. És azt valóban csak az önmagad iránt érzett szeretettel lehetne, azt hiszem.

    Kedvelik 2 ember

  5. Fujj, én is azért nem szeretnék reinkarnálódni, mert nem akarok gyerek lenni, mivel lutri az egész. 40 évesen akarok megjelenni, ahogy Pallas Athéné pattant ki Zeusz fejéből teljes harci díszben. 😀 😀

    Kedvelik 2 ember

  6. Szia Drága, csak ajanlani tudom neked a Csodák Tanitása cimű nagyon mély, átalakitó hatású könyvet. A Course of miracles az eredeti cime, ne riasszon vissza a nyelvezete, az egy csodakönyv ha az első sokk után amit az okoz, hogy kenytelen vagy szembenezni magaddal, elindulsz a gyogyulás, helyreigazitás utján, csodás gyogyitó ereje van.

    Kedvelik 1 személy

    • Köszönöm szépen, utána fogok járni a könyvnek, amióta a “külső út” nem járható számomra, befelé utazom és valóban kegyetlen a szembesülés azzal ami “vagyok”.
      Igazából egy “gond” van a szembesítéssel, hogy nincs senki ott, aki segít, ha túl jól sikerül. Talán akkor kezdi el az embert szembesíteni önmagával a felsőbb én, ha tudja, hogy tud mit kezdeni azzal amit látni fog.
      Köszönöm, mindenképp megkeresem ezt a könyvet ❤

      Kedvelés

      • A youtube-bon fent van mar hangoskönyv formajaban is, itt hagyok neked egy linket igy bele is tudsz hallgatni. A magadba nezestol ne felj, mert idovel rajossz arra, hogy semmi nem igaz abbol amit magadrol gondoltal. Az egesz vilagod felborul, de mivel te ugyis mar erzekeleled hogy ez a vilag valahogy nem jo, talan nem is fogod banni. Nem a vilag fog valtozni, hanem a vilagra kivetitett kepet egesz mas fenyben fogod latni, azt ami mindig is az orrod elott volt es a jo hir, hogy nem te fogod csinalni. Nem veletlenul mondta Jezus, hogy embernek ez lehetetlen, ugyanakkor a Csodák tanitasa egyaltalan nem a vallasrol szol, sot sorba donti le a vallasi dogmakat, az osszes felreertelmezest, ugyanakkor az osszes osi vallas szimboluma megtalalhatoak benne es rajossz hogy mindenki ugyanarrol beszel, csak mas formaba van csomagolva. Nekem 10 evig tartott hogy ujra elovegyem ezt a konyvet, es valami ertelem gyulhasson, ugyanis amig az azonosulasok nagyon erosen kotnek, az elme ledobja ezt a tanitast, vagy erthetetlen, vagy tul fajdalmas az egonak. De ha megnyilik egy nagyon kicsi resz, Jezus szavaival elve, elo viz fog aradni, ami annyit tesz, hogy elkezd benned mukodni a tanitas, elove valik a Szentlelek altal. Ket eros mondat, ami folyton ment bennem: Ti nem ebbol a vilagbol valok vagytok, illetve hogy nincsenek masok. Sok szeretettel, remelem hasznodra lesz, ha nem az se baj, akkor mas a szellemi utad, bar a cel adott, ugyanaz🥰https://youtu.be/Y6r9_fUMm_A?si=lwyxEvg9l3hIATbi

        Kedvelés

      • Köszönöm szépen ❤
        nem félek a magamba nézéstől, másfél éve folyamatosan befelé halad az utam és sorba nyitottam fel a lezárt ajtókat. Ismerem már az UTAT 🙂 A káoszban a rendet…
        33 év munkája van benne. Köszönöm a könyvet, mindenképp megtekintem.
        Biztosan hasznomra, lesz minden javasolt könyvet, vagy felmerülő irományt el szoktam olvasni, igy jutottam a Pistis Sophia létezéséhez is, ami szintén Jézus misztériuma, mindattól függetlenül, hogy fenntartással kezelem az emberek által " Jézus" cimkével ellátott kinyilatkoztatásokat. De elolvastam olyan vallási irányzatokat is, amelyek nagyon távol állnak tőlem, mégis minden írásban ott volt az az egy két mondat, ami olyan ajtókat nyitott fel , amelyekre más nem volt hivatott.

        Kedvelés

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból