Átbillentem

Legutóbb, amikor a Margit – szigeten jártam, nem tudtam nyugalomban tiszteletem tenni a síremléknél, mert hömpölygött a tömeg, miközben volt aki konkrétan pikniket tartott a rom közepén, így a kápolna tövében pihentem meg, megzavarva ezzel 4 keleti gyártmányú fiatalt.

Persze füstölőt égettem és morogtam,hogy sosem lehet bejutni a kápolnába,pedig dimenzió kapu van bent és ideje volna eltölteni a régi fapadokon pár nyugalmas percet.

Ahol ültem valaki ott felejtett egy törött üveget, benne félig égett gyertyával. Valami belső sugallatra elhoztam a gyertyát, s talán három hét is eltelt már,ma hívott,hogy gyújtsam meg és meglátjuk mit tehetünk az ügyemben.

Ma eljutottam oda, ahová évek óta féltem betekinteni is. Féltem, hogy egyszer elég lesz, hogy elfáradok, hogy elengedem azt a vágyam,hogy része legyek ennek a világnak.

Aztán jöttek a képek, hogy honnan indultam, és mi lett belölem, hogy miattam hányan billentek át és én mennyire megbántam, hogy nem fogadtam el azt, amit felém nyújtottak. Enyhe párhuzamot kezdtem érezni a Magisterrel a Vörös oroszlánból, aki tudja jól, hogy ezen a napon fog meghalni,mert meg van írva.

És minden  energia egyszerre fordult felém. A cégnél a pénteki csúnyaság lélegzetvisszafojtásig megdöbbentett ( és csak most kezdődik) tegnap amikor a Google térképen újra végigjártam gyermekkorom főbb helyszíneit, valahogy igen mellbevágott- amin még is lepődtem– az eladó tábla a nagyszüleim egykor szebb napokat látott házán, amit néhai nagybátyám  szétbaszott pedig extrém nárcisztikus öregapam sváb precízséggel épített fel s tartott tökéletes rendben. Az éjszakát a házban töltöttem benne volt minden szereplő a múltból és jelenből, S borzasztó furcsa volt benne minden rezgés. Már voltam benne így éjszaka,pont ugyanazt látva , megélve, mint most. Furcsa mert nem szerettem ott lenni öregapám miatt, de a helynek spirituális rezgése volt

Mindezt megspékelte a jelen a félreérthetetlen tényeivel, a karakterekkel, azzal, hogy mennyire lúzer voltam, mennyire nevetséges és ostoba , mennyire nem akarom látni hol a helyem mások történetében.

Jött egy pillanat, jött a hang, az utasítás, keressem meg a gyertyát és Michael arkangyal – ki jelen volt a születésemnél- jön, kardjával elvágja a rabságban tartó kötéseimet, az ostoba vágyaimat , és megszabadít a gondolatok táplálta démonoktól.

És Michael eljött… és a kardjával suhintott, és szikrázott a kardja minden démonon és a fájdalmon, amivel a démonokat tápláltam,  azokon a “dolgokon” amik nem rajtam múlnak mégis magam vádolom a sikertelenségük miatt.

A múlt, a jelen és a jövő démonjain, melyeket az agyam hozott létre és a félelmeimből, táplálkozva önálló életre kelt óriássá nőttek ..

Most itt vagyok, a gyertya ég…nem akarok semmit már tőlem,  csak teszem a dolgom, amit jónak érzek,úgy ahogy jónak érzem és már nem akarom, hogy bárkinek tetszenek a döntéseim, az általam termett világ. Csak élni akarok semmit többet.