a(z) (rá)ébredés

…megosztottam azt a videót a tetubtól… egy videó a sok közül… látszólag csapongó gondolatok, kinek mit vagy semmit mondó tartalom… Meghallgattam, mert ott és akkor ezt dobta a gép.. Aztán meghallgattam hazafelé is, mikor már nem kellett volna mindenáron elvonni a figyelmem , mert nyugalomba helyezkedtem… Aztán meghallgattam este is, mert újra akartam érezni azt sok “ÜHÜM” érzést…

Aztán meghallgattam reggel, úton a munkába… Aztán meghallgattam újra, amikor elküldtem Valaki(k)nek, aki(k) nekem fontos(ak)… És minden alkalommal ÜHÜM volt… ..

Aztán ma hajnalban azt álmodtam, hogy egy metrót vezetek, sosem akartam metrót vezetni, pedig nem sütne a szemembe egész nap a Nap, nekem talán a villamos volt az álmom és egy pesti tetőtéri lakás, aminek hatalmas erkélye van, ahol megterem cserében a paradicsom… Az álmomban megjelent egy macska is…ő volt aki “kivezetett” belőle és emlékeztetett arra, hogy egy a párhuzamos dimenzió és mindjárt repülünk… csak a címet cseszte el és egy tákolmányba érkeztünk amit apám ránk (és önmagára) gyújtott… mindegy is… senki, semmilyen “program” és semmilyen energia nem tudja már megakadályozni azt, hogy kinyissam a szemem…itt az idő…

Most döbbentem rá arra, hogy az egész életem egy nem tudatos küzdelem volt a “beolvasztással” szemben.
Most láttam meg, hogy én mindvégig azt az utat követtem, ami visszavisz a Fénybe.
Most értettem meg, hogy miért nem tudom mit jelent anyának, anyósnak, gyereknek, feleségnek, nagymamának lenni, miért küzdök, miért kuncsorgok azért, hogy segítsenek annak lenni, mert nem tudom hogy kell, nem tudom mit jelentenek ezek a szerepek, SOHA nem működtem úgy mint mások , de mindig bántottam magam ez miatt. Mindig is szégyelltem, hogy nem vagyok olyan mint mindenki más…pedig semmiben nem vagyok más, csak én emlékszem.

Én emlékszem milyen a szabadság, én emlékszem, arra, hogy a csillagokból jöttem, én emlékszem a szökőkútra, ahol majd találkozunk újra, ha jön a hajó értünk! Én emlékszem, de az emberek nem akarják , hogy valaki olyan legyen a részük, aki még emlékszik, mert ragaszkodnak a szerepeikhez, ragaszkodnak a tulajdonukhoz, kisajátítják azokat, akiktől boldogságot vagy anyagi javakat remélnek és mindenkit eltaszítanak, aki veszélyt jelent a játszmáikra…

Most jöttem rá, hogy honnan van a minimalizmusom, hogy miért nem ragaszkodom semmihez, hogy miért szolgálom a világot azzal ami én vagyok, hogy miért tudtam ÉN maradni akkor is ha iszonyatos fájdalommal jár. Most jöttem rá, hogy én miért törlöm a tegnapot, és miért nincs másom csak a most.

Még a videót érkezése előtt elengedtem a küzdelmet, amit közel 30 éve folytatok azért, hogy része legyek az emberek világának. A videó után jöttem rá, hogy nem is tudnék része lenni… Bár örömmel veszem, ha valaki a szabadságom ellenére mégis része szeretne lenni az én csodámnak.

Ma sétáltam a töltésen a munkahelyemre és iszonyatos fájdalom lett úrrá rajtam.
Sírtam és kértem a nem tudom kit, hogy legyen vége ennek a fájdalomnak már, mert nem bírom. Az egóm okozza ezt a fájdalmat. Mert vágyakozik és mert most tudta meg, hogy hiába.. Nem fog menni már. Ez egy magányos út, amiben pontosan úgy történik minden, ahogy a szöveg írója összeollózta… Az ember egyet hátralép, már nem kritizél, nem kérdezi, hogy “miért pont én”, csak figyel.. Figyeli a műsort, és figyeli benne önmagát…és érti, hogy van aki pikk-pakk ébred , de van aki- mint ő- fájdalommal szüli meg önmagát a valóságba.

Mi lesz ezután?
Nem tudom.
Nem gondolkodom.
Csak érzek..
Cselekszem, amit jónak látok..
És nem cselekszem, ha úgy érzem, hogy nincs rám szükség..
Ez utóbbi még nagyon fáj, és lehet, csak az egóm kapaszkodik ilyen módon belém, mert a lélek nem tud fájni, fájni csak a test tud és a lélek sosem okozna fájdalmat a testnek, csak az egó képes önmagát is feláldozni a szenvedésért, ha abban látja a megoldást a fiktív problémájára, amit magának gyárt, amivel el tud szakítani a valóságtól.

… néha azt kívánom, hogy bár most visszamehetnék és itt hagyhatnám ezt az egész világot, de tudom, hogy az utazás még csak most kezdődik és nem azért kaptam ezt a gyengécske írói vénát, hogy elpazaroljam, hanem azért, hogy megosszam ezt az utazást mindenkivel, aki mostanság nyitogatja a pilláit az egytelen valóságra…

Nekem ez a videó olyan volt,mint egy vekker… Ébresztő…és opsz.. hirtelen 50 évnyi anyag vált világossá. Ha röviden kellene megfogalmazni mit érzek most azt kell mondja, hogy nagyon megkönnyebbültem. Mert én már biztosan nem fogok ide visszajönni.
Nincs miért.
De ezt az “életem” még befejezem.
Biztosan van valaki még a Földön, akinek jó, hogy itt vagyok.
A többi nem fontos. Nekem ez számít, átadni azt ami bennem van.
A FÉNYT… a szabadságot… az egyediséget, azt, hogy NEM kell beállni a sorba, hogy igenis ki kell állni azért, amiben hiszünk. És a valóság nem hagy cserben minket.
SOHA.