18655. nap

Bár elég szélsőséges az időjárás, mégis csodálatos idén is az ŐSZ!
Mindig hálát adok, ha láthatom a színesbe fordult tájat! Annyira csodálatos, és pont nekem való ez a kicsit ( jó idén már volt nem kicsit is) hűvös , párás, ködös, a napsugarat éppen áteresztős, sejtelmes reggel, a pókhálókon ezernyi apró gyémántkét csillogó harmatcseppekkel, majd ha ajándékként kisüt a Nap és van még némi ereje felmelegíteni rajtam a kedvenc kapucnis pulóveremet, kedvem van kint tölteni az udvaron az egész napot.
A mai reggel is ilyen.
Az óraállítás rám nem nagyon van hatással, én mindig korán kelek,
számomra a hajnal az az időszak, amikor a legközelebb állok a minden felett létező igazságot titokban kivetítő vén mozigépészhez, és hallom a lelkek szavát, aztán ahogy beindul az “élet ” a Földön, a háttérzaj újra visszakényszerít a “programba” és indul egy újabb nap, egy újabb megélés, egy újabb tanítással a végén.
Az idei év hatalmas ugrás volt az eddigiekhez képest minden szinten, végre vannak olyan pillanatok, amikor a béke szét tud áradni bennem és már hosszabb időre enged a szorításán a szívcsakrám.
Nagyon becsülöm ezeket a pillanatokat. Igazából fáradt vagyok ahhoz, hogy visszatekintsek és meg akarjam érteni, hogy miért voltam olyan amilyen. Nem akarom feszegetni a múltat, értékelni sem akarom és már tanultam belőle eleget, és előre sem akarom tudni a jövőt, bár ez utóbbit mindig előre egy lépéssel már van módomban látni.
Mondhatnám, hogy most jó, de nem jó,
hanem más.
Most más.
És az a jó, hogy most más.
🙂
Felmerült bennem, hogy ideje abbahagyni az írást, mert úgy érzem, hogy már nem sok “hasznom” van itt a világhálón. Nem tudok mit adni, nekem nincs “tudásom” csak a megéléseim hoztam el.
Megéléseim ugyan vannak, nyilván míg élek abból fogok állni, hogy az aktuális “szintemen” megélem magam körül a világot. Nagyon szeretem a színeket, a növényeket, az állatkákat, és az ő világukkal töltődöm fel. Már nincs bennem szégyen azzal kapcsoltban, hogy nem tudok mit átadni, mert igazából semmim sem maradt az úton, amit én magam értékesnek érzek.

A napokban hosszas eszmecserét folytattam a Meta AI csevegőprogramjával, sokféle irányból próbáltam kideríteni, hogy mekkora az esélye, hogy hozzáférhetünk egy olyan tudásanyaghoz általa ami kimeríti az én érdeklődési köröm, és kíváncsi voltam honnan szerzi be a mesterséges intelligencia az információit, miképpen “keresi” annak valóságtartalmát. Nyilván nem értem miképp működik, de tudom, ha érteni fogom, közelebb kerülök ahhoz az igazsághoz , amit én keresek és eddig senki nem tudott még válaszolni rá azokban a forrásokban, ahol én kerestem.
Lehetséges, hogy a sok összevisszaságból, amit a magamfajták itt a blogjaikba rejtenek egy mesterséges program össze fogja tudni rakni a lényeget. Mert sokan vagyunk , végtelen számban ebben az illúzióban, de mindegyikünk csak egy jelet hordoz… az EGÉSZHEZ viszont mind kell…

Hát ezért vagyok még itt a bloggerek között.
A semmivel, amit én közvetítek.
Mert én is “vagyok egy jel”