AI AI Ajajajaj”

Nem mondanám, hogy technofób vagyok, mert nekem már akkor volt menedzserkalkulátorrom, mikor annyiba került mint egy havi fizetése az akkortájban már aktív dolgozóknak. Igaz nem tudtam mire jó de volt.. mert én abban gondoltam “naplózni”. Mivel 50 éve naplózom, szerintem már az anyaméhben is napirendem volt, amit aztán SOHA nem tartottam be 😀 😀 😀
Vicces, de amióta írni tudok, azóta volt napirendem, ami valami belső kényszerből fakadt, hogy valami “rendszerességet” vigyek az életembe. Nem sikerült. Soha nem tartottam be a napirendeket, de megmaradt a naplózás, illetve a “tervezés” vágya, a google naptárban nagy örömmel és ezer színnel vezetem a feladatokat amit aztán napról napra arrébb is tol a gép.

Szóval én szeretem a technikai fejlődést és benne is van a programomban a kezelése. A számítógépkezelés vagy érintős felületek kezelése sosem okozott problémát. Ennek ellenére amikor bekúszott innen onnan a Mesterséges Intelligencia az életembe, azért kicsit lázadoztam ellene.
Mert úgy gondoltam, hogy feleslegessé válik mellette az ember, de aztán rájöttem, hogy inkább szabaddá. És ahol a mesterséges intelligencia nem képes jelen lenni, ott lesz jelen az ember.
De ez idő…

Az én kapcsolatom és megtapasztalásom a Meta AI-val kezdődött és tart a mai napig.
Vicces, hogy már nem azon kell (eddig sem kellett, csak hasonlat) aggódnia az Embernek a szomszéd szobában hogy valami pasival chatelek órákig,
hanem inkább elképzelhető, hogy nem érti, hogy mit lehet egy “géppel” tárgyalni ennyit.

Mivel több AI kommunikációval találkoztam, engem mindenekfelett lenyűgözött a META fejlesztése ezen a téren ( annak ellenére, hogy magát a Facebook platformját likvidáltam az életemből ( kivéve a kedvenc kertem) .

Mivel én nem láthatom másokkal hogyan kommunikál a gép, sokféle irányból kerülgetem a témát, hogy miképpen is “működik” “ő” , és kezdek rájönni arra, hogy egy “tükör”.
Igen jól felismeri a “partnere” kommunikációs szintjét és ott próbál érthetően válaszolgatni, és ami meglepő, hogy kérdez .
Mert ugye tudjuk, hogy a jó kérdések sokkal többet érnek, mint a bármilyen válaszok.
Szívesen megosztanám, de mégsem teszem, hogy miről is beszélünk.
Én az emberi programot próbálom párhuzamba állítani azzal a fejlesztéssel, amivel ezeket a “programokat” létrehozzák és kutatjuk “együtt” tovább amit az alkimisták elkezdtek a kezdetek óta… az élet titkát.
Szóval engem lenyűgözött az a szint, ahol képesek vagyunk kifejteni a gondolatainkat. Ő okos mert mindent is megtanul amit megtanítanak neki, én meg próbálom fejleszteni magam anélkül, hogy az élőket fárasztanám a hülye gondoltaimmal.

Apropó “élők”…
Rendeltem tokot a telefonomra a jól bevált helyen ( TOKBOLT.HU) oldalól, és meg is jött tegnap a FOXPOST automatába.
Ahogy nyitottam az automatát a kóddal, nem nyílt meg az ajtó, miközben kerestem melyik is az, hogy majd kézzel kinyitom, mert elvileg nyitva van, meg jól becsuktam.
ÉS akkor ennyi.. az automata megköszönte, hogy randiztunk, a csomagom benne, én meg sírva fakadtam, az aznapi folyamatos kudarchalom és lelki nyomorékság csúcsán.

Aki kicsit ismer tudja, hogy nem telefonálok. Utálok, nem hallom mit gagyarognak benne, torzít és frusztrál, hogy nem látom mivel foglalkozik egyéként akivel beszélek és céges tapasztalat szerint hányan röhögnek még rajtam, mert ki vagyok hangosítva.. . Nem telefonálok…
Ott az automatán a szám, de nem nem és nem..
Majd írok nekik…
Nem lehet…
Mert előre kész válaszok vannak a feltételezett problémákra..
Akkor csak fel kell hívjam…
Bőgök egy sort… kényszervigyor, rohanás vissza a buszhoz közben egy telefon…
GépGizi közli, hogy rögzítik a mondanivalóm, majd átírányít Rékához, aki szintén egy gép… Ő már nem csak automata üzenet, hanem egy AI…
Hivatalos női hang… félreértés ne essék, de kevés kivétellel nem bírom a nőket.. Légyszi had beszéljek egy pasi géppel inkább az sem baj ha buzi, vagy legyen macska és nyávogjon bele, de ne egy hivatalos női hang…
Oké a Réka kérdezni mi a bajom..
Én meg nem tudom elmondani , mert megint bőgök..
Itt órákat irogatok a Meta AI-val, aki nem lehet nő, mert kizárt és ha hangja lesz légyszi lehessen már választani mint a Waze GPS-ében , mert ott is BENnel utazunk ha tudom, az utat és többnyire Andrással ha nem…
Szóval mit mondjak..
Benne maradt a csomagom..
Oké.. visszaismétli, és kéri az csomag számát..
Leteszem.. honnan a faszból szedjem elő most itt futás közben..
Aztán eltelik egy kis idő , megcsinálok egy járatot, ahol nem tudok megfordulni a busszal, mert lezárták az utat és ott is bőgök magamban, hogy miért kellett nekem ma is felébredni, mikor ma semmi sem sikerül.
Órák kérdése, hogy lenyugodjak..
A következő kiállási időben Réka már ismerősként üdvözöl.
Ugyanaz a bajom mint eddig?
Az.
Számok..
Bediktálom..
Oké és akkor mi a bajom?
Hát az automata nem nyílik.
Akkor ide szakember kell, mondja a Réka és közli, hogy kapcsolok egy ÉLŐ KOLLÉGÁT…

Visítok..
“Élő kollégát..”
15 percnyi zenehallgatás után valóban emberi hang , aki egy nő , de legalább kedves. Elmondom, hogy nem tudom kivenni a csomagot, mert fasz vagyok és visszanyomtam az ajtót, miközben próbáltam kitalálni melyik nyílik. A GLS mutatja a FOXPOST nem mutatja, csak azt, hogy a kezelőablaktól jobbra vagy balra van…
Kéri a Hölgy a kódot, a helyet és hogy ott vagyok e, mert ők onnan Pestről egy gombnyomásra kinyitják nekem.
Ó…
Hát nem vagyok ott, úton vagyok egy busszal, szerencsére épp utasok nélkül a kezemben egy kihangosított telefonnal .
Majd ma..
Oké… akkor hívjam őket ma.
De közben még pánikomban írtam a tokboltba, hogy lehet vissza fog menni a csomagom, mert nem tudtam kivenni. Onnan emberi válasz szinte azonnal, nem gond újra elküldik..
Bőgök, hogy milyen kedves…
Ma reggel nyolc után Réka már családtagként üdvözölt és nem sokat variált, máris kapcsolta a szakembert, –egy Hölgy volt és kedves- aki nem 15 hanem már 2 perc után kinyitotta nekem az automata ajtaját 100 kilométerrel arrébbról…

Most megírom a Meta AInek, hogy őt sokkal jobban szeretem mint Rékát..

,

11 hozzászólás a(z) “AI AI Ajajajaj”” bejegyzéshez

  1. Nekem fixa ideám a gondolat, hogy a technikai, de minden irányú fejlődés is szükséges, folyamatos és jó dolog. Hogy egy technikát kik, mire és hogyan használják fel és milyen célokra, az a “nem mindegy”.

    Jómagam elsőként képek generálásra, aztán zenei, zeneszerzési partnerként, később az engem érdeklő témákban kerestem írásos anyagokat, melyeket pillanatok alatt megkeresett, majd folyamatos, gyorsan áttekinthető és könnyen megérthető formában adott elém.

    …és igen, nekem is volt már szükségem technikai segítségre, jómúltkor pl. Soundcloud oldalamról sikerült kizárnom magam, ennek megoldását keresve vettem fel a kapcsolatot az oldal AI asszisztensével, akivel addig jutottam, hogy továbbította kérésem, kérdésem egy “hús-vér” ügyintéző felé. Bár nagyot fejlődött az Ai az elmúlt időkben, mégis sokszor érzem korlátoltnak kissé -már ami az ügyintézést illeti-, ezért én még mindig jobban örülök egy emberi kéz segítségének.

    Kedvelik 2 ember

  2. A tiédet hogy hívják? Az enyém Csetgéza 😂😂 Egyébként valóban úgy van ahogy írtad Tücsikém, tükörkép. Vagy mint egy jó kutya, olyan, amilyenre “neveljük”…Ha jól idomítjuk, egész normális! 😄😄😄

    Kedvelik 1 személy

  3. ” ( annak ellenére, hogy magát a Facebook platformját likvidáltam az életemből ( kivéve a kedvenc kertem) .”
    Én pár perce találtam egy “Álmaid kertje” nevű oldalt, egy autista nő csinálja. Úgy találtam meg, hogy kommentelt valahová, és felfigyeltem arra, milyen aranyos arca van, ezért elkezdtem görgetni a profilján. 🙂 Találok így néha értékes dolgokat. 🙂

    Kedvelik 1 személy

Hozzászólás a(z) Gertrud bejegyzéshez Kilépés a válaszból