hála nem lettem “rendes”

Van egy cuki kis fiatal hölgy utasom a szerződéses járaton, aki egy plusz megállóért úgy érzi kötelessége illemből beszélgetni és a reggeli utazásos illemkörök futása közben előkerült a ki mikor kel reggel téma és ezzel kapcsolatban is az , hogy nekem például 5 ébresztő van beállítva , és abból van, hogy csak a 3-at kezdem komolyan venni, bár rendszerint éjjel 1 körül már fent vagyok és onnantól figyelem a telefont, hogy melyik ébresztőnél nem fogok azért sem kimászni a sok takaróm alól.

Ezzel a témával aztán felszínre tört bennem egy igen jó érzés.
Mondtam a Kislánynak, hogy sosem baj, ha a reggelbe belekerül az a kis “huncutság”, hogy nem pattanunk ki az ágyból, hanem “csak még egy kicsit” visszabújunk és szarunk a világra, majd félig mindent elfelejtve rohanunk, mert tuti késésben leszünk reggel.
Én ritkán rohanok, nekem olyan hosszú a készülődési időm, hogy bőven belefér ez a kis szabályszegés…
Volt olyan poszt valahol a sok okoskodás között, hogy valakik megállapították, hogy “nem jó” ha valaki nem kel fel az első ébresztőnél, mert káros a szervezetére a lustálkodás.
Annyi mindent megállapítottak már, hogy az a káros, az ember agyának, ha sokat olvassa a sok faszságot. Annyira meg akarják határozni azt, hogy mi a jó az “embernek”, hogy néha tényleg úgy érzem, hogy egy elszabadult program vagyunk, pontosan az történt velünk, amit hiszünk, hogy történni fog a mesterséges intelligenciával, ha elszabadul. Annyi a különbség, hogy mi intelligencia nélkül szabadultunk el. És a “tudást” és az “intelligenciát” – ami a tudás alkalmazásának képessége mi újra tanuljunk.
De jó dolog lenne, ha mindenki egy bizonyos rend szerint létezne?
Mi lenne az emberrel?
A Föld egy kolostorrá változna.
Igy is nagyon kezd rá hasonlítani.

Itt van a lényegem.
Elgondolkodtam a minap, hogy milyen diadalt érzek, ha valamit nem úgy teszek, ahogy mások azt előírják, vagy elvárják. Nem sértek törvényt ( többynyire) tehát az például nem okozna örömöt, hogy átlépek egy sebességhatárt, de diadalt érzek ha belémvert, ó párdon szóval rámerőszakolt szabályokat hagyok figyelmen kívül.

Gyerekkoromban minden eszközt bevetettek az ősök, hogy RENDes gyerek legyek. Napirendek sora díszítette a falat, az íróasztal üvege alatt is ott állt, mikor mit KELL majd csinálni, és ahhoz tartsd magad, de sosem sikerült.
És az a világ mindent is elkövetett, hogy ha nem tudtál a korátai között létezni, legyen bűntudatod.
Bár nem vagyok semmilyen felekezet, vagy szekta tagja, azért tisztára úgy éreztem, mintha folyamatosan bűnös lennék, mert nem úgy működtem, ahogy elvárták.

És most azt mondtam ennek a Kislánynak , hogy a legjobb dolog , ami velem történhetett, hogy NEM LETTEM REND-es..
Mert szabad vagyok.
Csak eddig ezt a szabadságot fogyatékosságnak éltem meg.
Aztán ahogy harcolok itt belül az apámmal és figyelem azt amit ő produkál és mellette visszatekintek az életemre, kezdek felszabadulni azon “téveszmék” alól, amit a szüleim elképzelései kreáltak számomra,
mert nem tudtam hozni azt a szintet, amit az ő társadalmi besorolásuk (szerintük) előírt számunkra.
Ők sem hozták.
A saját vélt fogyatékosságuk tömködték belém.

Én most szívem szerint elmennék innen és mindent magam mögött hagynék, mert úgy érzem, hogy nem vagyok képes már senkihez alkalmazkodni , olyan erővel szakad ki belőlem a szabadság iránti vágy, hogy ezzel az energiával képes lennék most hegyeket is mozgatni azért, hogy mindenkit lesöpörjek a térképről, aki valaha megpróbált megölni a saját kis hülye korlátaival.

Nekem nem KELL semmit úgy tennem, ahogy külső erőszak hatásra előírtam annyi éven át magamnak vagy más előírta, mert már nem hozok ilyen döntéseket és csak olyan “előírásokat” vagyok hajlandó betartani, ami ez érdekeimben áll és nem rendszeres, hanem alkalomhoz kapcsolódik. Például sosem lesz már napirendem, addig legalábbis míg nem kerülök börtönbe vagy nem leszek ellátott egy erre specializált helyen, de ott sem a lelkem fogják RENDszabályozni, csak a testem…és jó példa erre az 51 év, nyugodtan lehetett ütni vágni.. attól én még nem leszek része semmilyen bekorlátozott világnak. Én örökre peremvidéki maradok és most nagyon hálás vagyok azért, hogy olyan lettem minden próbálkozás ellenére, amilyen.

Nem tudom mi történik, de úgy néz ki, hogy minden foltot ki fogunk mosni ami a vászonra száradt és nem én festettem rá. Ez már egy új irány..
Történjen bármi erről a vonatról én már nem szállok le…