…a virágok

..emlékszem akkor is tél volt. Kemény és hideg tél és nagy hó borította az udvart. Az utcákat hóekével próbálták megtisztítani a helyenként méteres hótól. Beszorultunk a házakba, és akkoriban a Facebook épp a világra nyitó , a különböző témák köré csoportosuló közösségei által egy kupacba hordott információ közül csemegézhettünk.

Akkortájt nehéz anyagi körülmények között éltünk, de azért számítógépre és internetre telt, úgymond gépre kötve még lélegeztünk.
Akkortáj úgy gondolta az egóm, hogy mártír üzemmódban fut és nem engedhettem meg magamnak, hogy fizetés után bármit vásároljak, ami rólam, szól, mégis volt egy pillanat, egy gondolat, egy a spirituális közösségekben éppen divatos dolog, hogy a télben, az angyalokat várjuk a házunkba, és számukra apró ajándékokat helyezünk el, mint valami oltáron, ahol “áldozatot” mutatunk be az “isteneknek”.

Életemben akkor vettem először vágott virágot saját célra.
A virágboltokban ott díszlett a fehér krizantém, imádom a fehér virágokat és az “angyaloknak” is fehér virág díszlett onnantól a vázában egy ideig, ameddig a divatja tartott, aztán visszasüllyedtem a saját sötétségembe, ahol már nem világított semmi az angyaloknak. .
De amíg tarott nagyon jó érzés volt, hiszen nem magamnak vettem, hanem valaki más(ok)nak, de az én szívem is megtöltötte fénnyel és gondoskodó szeretettel a virág. Nem csak dekoráció volt, hanem kapocs is, amit azóta megtudtam az ego-én és a lélek én között.
Ezt a kapcsot veszítettem el, majd találtam meg újra nemrég egy magasabb tudatosságban, nem kényszerből, hanem mert ideje lett annak, hogy újabb megélésekkel legyek gazdagabb a minket álmodó világból.

A virág ma már nekem kerül a vázába. Az én örömömre, és mindazok örömére, akik képesek meglátni benne a csodát. Már túlléptem azokon a gondolatokon, ami a vágott virág halálának képével próbálta elvenni tőlem ezt a kulcsot, ami a lélekfény kapuit nyitja.
Igazából csak akkor hozok virágot, ha szép az a virág, amit beletömködnek a vödrökbe a LIDL vagy ALDI bejáratánál. Már nem magyarázom, hogy “jár nekem”, nem gondolkodom már ezen a szinten, hogy kinek mi jár, vagy mert megérdemlem, egyszerűen szép, és ami szép az átölel, az fényt gyújt ott is, ahol örök lakó a sötétség.
A minap elmentem a tulipánok mellett…még a hang meg is jegyezte, hogy sosem nyíltak ki fogságban…aztán mikor lecsuktam a csomagtartót, a belső hang visszatoloncolt a boltba és megvettem a tulipánt.
És itt a melegben, a télben, a gondolataim sötétjében, a lelkem fényességében lassan kibontja szírmait..
Nekem, az Angyaloknak és Mindenkinek,
aki képes meglátni benne a fényt.