18741.nap

Előttem állt a lámpánál egy IRJ rendszámú autó, ez annyit jelent, hogy nyugodtan nekiülhetek a “rendelkezésreállási” időmben írni, mert ez az Fő Programász utasítása… Meg persze figyelek a jelekre.

Mínusz 7 C fok van , de én begurultam a fedett mosóba, hogy egy vödörből lemossam a buszról a két napig nem én dolgoztam és nem mostam le által rárakódott sósmocsokot, amit a havazás szépségének múlása hagyatékként ránk hagyott.

Eme tevékenység közben azon gondolkodtam, hogy már régóta nem érzek csalódottságot, ha valami nem olyan, amilyen nálam szokott lenni, például nem várom el a váltótól, hogy ugyanolyan értékrenddel bírjon mint én,
sőt én nem hogy nem várok el, nem kérek már senkitől semmit.
Ebben a megjegyzésbe még véletlenül se érezzen senki keserűséget.
Ez hosszú, lassan 30 évnyi, megtapasztalás eredménye.
Sem a munkahelyen és sem máshol nincs érteleme elvárásokba merülni,
mert csak külső és belső konfliktusokat okozunk vele.
18741 napot kellett éljek ezen a Földön ebben a formában, hogy tudatosuljon bennem, hogy kár energiát fektetni abba, hogy megkérjek embereket dolgokra, mert állandóan elutasításba, vagy ami még rosszab számomra olyan reakciókba botlom, amitől úgy érzem, hogy lehetetlent kértem és szégyelljem magam, hogy eszembe jutott.
Amit meg tudok oldani megteszem, amit nem az elmarad.
Ennek ellenére én nagyon szívesen megteszek mindenkinek mindent,
amire képes vagyok, mert ez számomra öröm, és pont ma engedtem el a szűk utcában autózva azt a vágyam, hogy az aki számára én bármit is teszek ezt egyáltalán észrevegye…

Jöttem ugyanis a másfél sávból a hóviszony miatt maradt egy sávban , és persze jöttek szembe és mindig én vagyok aki igyekszik úgy félreállni, hogy mindenki másnak jó legyen. Nem csak az úton, hanem mindenhol az életben.
El is jön két autó, ül mindegyikbe egy sofőr ugye, aki vezet és aki nem, hogy megköszönni nem képes azt, hogy én amúgy biztosítottam az útját, még a fejét is elcsapja…

Néztem és majdnem kimondtam, amit mindig ilyen helyzetben, hogy “gyökér”, de nem mondtam, nem gondoltam, csak nevettem és eszembe jutott, hogy az IRJ rendszám motiváló három betűjére én most erről fogok írni, hogy az én utam annyira egyirányú ezen a Földön, hogy esélyt sem fogok adni , egy aprót sem annak, hogy ide még egyszer visszajöjjek.
Minek?
Jó lesz, ha még ebben az álomban a Nagy Álmodó megszünteti a karakterem, mert a magamfajta lúzer programokra itt nincs szükség. Mi nem vagyok sem példaértékkel bíró , sem tanító jellegű programok, csak statisztának voltunk szánva, csak sima NPC -nek , ám valami “belső fordulat” folytán kezdünk lázadni A PROGRAM ellen és egy “saját program” szerint próbáljuk túlélni ezt a játékot, amiben végül öntudatunkra ébredtünk.

Elgondolkodtam végül azon, hogy kell-e nekem szarul érezni mindig magam attól, hogy a jószándékommal feltöltött cselekvéseim mások számára vagy láthatatlanságba, vagy elvárásba fulladnak, aztán valami frappáns magyarázattal szolgált erre a Belső Hang, utalva arra, hogy mínusz 7 fokban én sikálgatom a buszról a mocskot:
TÉGY MINDNET ÚGY, HOGY TE JÓL ÉRZED MAGAD…
DE NEM VÁRD EL AZT MÁSOKTÓL, HOGY ŐK IS JÓL ÉREZZÉK MAGUKAT A TE JÓÉRZÉSEDBEN …
Ó milyen egyszerű is ez…
És nincs több konfliktus, sem kívül, sem belül.
Mert az a része rég nem érdekel, hogy ki érzi magát attólszarul, hogy én kicsit jól érzem magam.
És ebből következik, hogy én bármit teszek azt jóérzésből teszem.
ha meg nem teszek valamit, az azért van, mert nekem az nem jó.
Igy 50 felett már van ilyen rész az apróbetűsben, hogy ami nem jó, azt NEM KELL tenni… egyszer élünk.
vagy én legalábbis többet nem.