Tegnap este eszméltem rá, hogy “hiányzik” belőlem az a “program” ami a legtöbb keserűséget és szomorúságot okozta a földi létezésemben. Ez pedig az “irigység” és/vagy én akarok lenni a “jobb” , hogy engem szeressenek, illetve a szeretetre való igény programja, avagy elhalkulni látszik az EGO – HAHÓ ÉN IS ITT VAGYOK, HAHÓ NEKEM IS KELL, HAHÓ ÉN AKAROM, HAHÓ ENGEM IS..programja…
Hatalmas öröm nekem az, hogy nem akarok senkitől semmit.
Itt jöhetne a magyarázat, de nincs rá szükség.
Sokkal könnyebb dolog nem lenni látható,
nem létezni, mint látható (nak akarni) lenni és állandóan küzdeni a bizonyítási kényszerrel.
Mire megy vele az ember, ha látják, ha fontos, ha első?
Vagy sok munkával vagy felelősséggel jár.
Hát én sem a sok munkára
sem a felelősségre nem vágyom.
Szóval nincs miért és nincs kire irigynek lennem
és ha valamit osztnak, hát vigyék..
nekem még a maradék sem kell.
Abból nincs baj,
nincs irigység,
nincs probléma.
🙂
Hááááááááááááááááááááááááá….
Ez jó…
Béke van…
Végre…

8 hozzászólás a(z) “Nagy ajándék- a legnagyobb” bejegyzéshez
Ez olyan érdekes… mert ugyanezt érzem!😃😁 Abszolút nem kell másé, se több, se jobb akármi. Én olyan boldog tudok lenni azzal a kevéssel amink van, hogy nem is érdekel másoknak mennyivel van több…😂 Úgy látszik belőlem is hiányzik ez a program🙃
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem van egy pont, amikor az ember másvalamit értékel, azt ami ő maga minden nélkül. És akkor ez a “hang” elhallgat benne örökre. Ez annyira jó ❤
KedvelésKedvelik 1 személy
A béke az jó! 😊
KedvelésKedvelik 1 személy
A legjobb 🙏
KedvelésKedvelés
“Legyen békesség köztünk.” – Halljuk oly sokszor -néha túl sokszor-, a vasárnapi imákon. Túl sokszor, mert ez a kívánság sajnos “túl sokszor” csak addig él, amíg ki nem jönnek a “hívők” a templomból.
Nem vagyok templomba járó ember, az engem ismerőt ezt nagyon jól tudják. Épp az előbb részletezett gondolat miatt sem járok oda.
Számomra a békesség-re törekvés messze túlmutat egy, a padok közt térdepelve elmondott, majd szinte azonnal el is feledett verssoron. Igen, tudom… Írásom indító gondolata nem térdepelve hangzik el.
…de a lényeg…
Amíg a békességet valaki mástól várjuk, épp attól fosztjuk meg magunk, amit oly forrón áhítunk: a békességtől.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon betált ez a gondolat.
Milyen érdekes, hogy ezt a sugallatot “hallottam” az előbb….lehet pontosan akkor, amikor leírtad?
Igazad van….
Dolgozom rajta(m) nagyon…
Bennem is van egy kép…színes golyók, melyek egymás mellett állva átszínezik egymást óhatatlanul. Ám majdnem mindig a sötét színű az, ami dominál.
Legyünk bármilyen színűek is, az biztos, hogy csak akkor engedjük közel a többi színt, ha képesek vagyunk megőrizni a sajátunk…
Én úgy gondolom, hogy én szivárvány 🌈 színű golyó vagyok, de nem óhajtom egyik színem sem erősebbre mint a többit és eztán erre nagyon oda fogok figyelni.
🌈❤️🌈
KedvelésKedvelik 1 személy
A fejlődés(ünk is) folyamatos, ha akarjuk, ha nem. Ha mi nem dolgozunk önmagunkon, majd beidomít a külvilág, hogy “belőlünk hű állatuk legyen” (József Attila után szabadon).
KedvelésKedvelik 1 személy
Hát ez az idomítás nagyon nem használ nekem …
KedvelésKedvelés